Ugyan tagadhatatlanul kellemesebb nyári estéken kifeküdni a kertbe, hullócsillagok után kutatva, aki viszont elkötelezett az égi látványosságok iránt, annak nem jelenthet gondot a fagyos időjárás. A következő napokban pedig minden jel arra mutat, hogy megéri egy kicsit vacogni. Az (egyébként is) egyik leglátványosabb meteorraj, a Geminidák porfelhője ugyanis friss utánpótlást kapott, a megfigyelési körülmények pedig kedvezőnek ígérkeznek, így az elmúlt évekhez képest több és fényesebb hullócsillagot lehet majd látni. A céldátum december 13/14 éjszakája, de a környező napokban is el lehet csípni egy-egy felvillanást.
Geminidák egy domb felett. (Forrás: Asim Patel)
A hullócsillagok pillanatnyi fénycsíkjai egész évben megfigyelhetőek, csak éppenséggel ritkák és kiszámíthatatlanok. Ennek oka, hogy porszemcsék, mikrometeorok folyamatosan bombázzák Földünk légkörét, így időről időre előfordul, hogy véletlenül épp a megfelelő pillanatban pillantunk fel az égre. Ha viszont biztos látványt szeretnénk, akkor a meteorrajok maximuma idején kell az eget kémlelnünk. Ezek mindegyikét üstökösök által hátrahagyott jég és porszemcsék okozzák, amikor bolygónk éves, Nap körüli vándorlása során áthalad ritkás felhőjükön. A statisztikailag jelentős meteorrajokból tucatnyi is akad, igazán látványosakból azonban csak néhány: a januári Quadrantidák (fogvacogtató élmény) az április-májusi Éta Aquaridák (na ez már jobban hangzik), a mindenki által jól ismert augusztusi Perszeidák (ideális túrához, borozgatáshoz, randihoz és gyakorlatilag minden máshoz) és a decemberi Geminidák – amely(ek)re most különösen érdemes odafigyelni. Nevüket a radiánsuk, vagyis a beérkezési irányuk égbéli pozíciójáról kapták – ez ugyanis jelen esetben az Ikrekben található.
A Geminidák radiánsa (ahogy neve is mutatja) az Ikrekben található, közel a Castor csillaghoz (sárga kör). Több kisebb meteorraj is jelen van ezekben a napokban (lásd többi forrás, sárgával), ezek erőssége azonban eltörpül a Geminidák mellett. (Forrás: Stellarium)
A Geminidák porfelhőjét kivételesen nem egy üstökös, hanem az 3200 Phaethon kisbolygó táplálja, amelyet már nem sokkal 1983-as felfedezését (ez volt az első, űrtávcsővel felfedezett aszteroida) követően kapcsolatba hoztak az 1862 óta megfigyelt meteorzáporral. A viszonylag rövid periódusú égitest mintegy 523,5 nap alatt teszi meg a Marson túlra nyúló ellipszis pályáját, így közel másfél évente keresztezi friss szemcsékkel a Föld útját. Ezúttal ráadásul a közelben, mindössze 10 millió km-re (ez olyan 27 Föld-Hold távolság) halad el tőlünk, ami a legkisebb távolság lesz egészen 2093 decemberéig. A Föld-közelsége a tudományos megfigyeléseknek is kedvez: többek között az Arecibo-i óriás rádióteleszkóp fogja letapogatni a felszínét, 15 méteres felbontással. Ha valakinek nincs otthon ekkora távcsöve, az sincs reménytelen helyzetben, a 3200 Phaethon már egy közepes méretű optikával is megpillantható (csak tudni kell hol keresni).
A 3200 Phaethon Nap körüli pályája (fehér ellipszis), 'felülnézetből' kétszer is metszi a Földét, az eltérő keringési síkok miatt viszont csak egy meteorrajt köszönhetünk a kisbolygónak. (Forrás: Wikipedia)
A meteorraj porszemcséi nagyjából 35 km/s-es sebességgel ütköznek bele bolygónkba, hogy aztán még a magaslégkör rétegeiben elégjenek. Az általunk látható fény nem közvetlenül a mikrometeoroktól származnak, hanem az általuk ionizált levegőmolekuláktól, amelyek annak rendje és módja szerint gyorsan vissza is nyerik hiányzó elektronjukat, ilyenkor pedig fotonokat bocsájtanak. Hogy pontosan hányszor is láthatunk majd ilyesféle felvillanásokat, az közel megjósolhatatlan. Az előrejelzések szerint csúcsidőben a hullócsillagok ZHR-je (zenithal hourly rate) eléri a 120-at is, ez az értékmérő azonban kissé csalóka. Azt mutatja meg, hogy a tökéletesen derült, holdtalan éjszakai égen, fényszennyezéstől mentes helyen hányat láthatnánk, ha a beérkezési irány (avagy radiáns) a fejünk (vagyis a zenitben) felett lenne – vagyis a ZHR egy idealizált esetet ír le; az egyszeri megfigyelő pedig már egy tucatnak is örülhet óránként.
Nem esőcseppek, hanem Geminidák hosszú expozíviós felvételen. (Forrás: Thomas W. Earle)
Az ideális megfigyelési körülmények közül legalább eggyel nem lesz probléma, közeledünk ugyanis az újhold felé; az is csak hajnali 3 körül . Így már csak a mi lelkesedésünkön múlik, hogy mekkora kényelmetlenséget vállalunk be a fényszennyezés csökkentése végett – szerencsére már egy árnyékos kertvég is jónak ígérkezhet. A csúcs december 14-én a hajnali órákra tehető, de gyakorlatilag már szerda kora estétől kezdve könnyedén elcsíphetőek a hullócsillagok. Az Ikrek este kilenc órakor is csak 30 fokkal lesznek a horizont felett, így érdemes a keleti égbolt felé fordulni. Mindezek tudatában pedig már csak idejárásban kell bízni – és talán ez sem tűnik reménytelennek. Ha pedig ez is teljesül, gyűlhetnek az élmények, a kívánságok és a remek felvételek.
Kivételesen fényes Geminida, szinte már tűzgömb. (Forrás: Wally Pacholka)
Ha pedig valaki korán kel december 14-én (pékek előnyben), hogy az eget csodálja, még egy bónuszt is kap a Geminida-maximum mellé: a Hold-Mars-Jupiter-Spica együttállást, amikor az égitestek közel egy vonalban helyezkednek el 5-6 fokra egymástól - akárcsak egy látványos gyöngysor szemei.
Az együttállás december 14-én kora reggel, dél-délkeleti irányban. (Forrás: Stellarium)
