Csillagvizsgáló

Thrawn: a Legenda győzelme a Disney felett

2018. augusztus 08. - PFreddy

Július végén újabb kötettel bővült a Star Wars világa - megérkezett a Thrawn: Alliances, melynek címszereplője minden rajongó (de legalábbis a Birodalmat visszasírók) kedvenc kék admirálisa. Thrawn karaktere egyaránt megjárta a Legendákat (azokat a történeteket, amelyeket a Disney a közelmúltban kukázott) és a Kánont (amelyeket a Disney a hivatalos történet részeként elismer), hogy újult erővel támadjon fel a képernyőkön és könyvek hasábjain egyaránt. Akárcsak a régi történeteit, az új regényt is Timothy Zahn jegyzi, talán az egyetlen Star Wars-alkotó, akit az örökkön kritkikus rajongók még soha nem kívántak egy sarlacc gyomrának mélyére. A magyar megjelenés még kicsit várat magára, addig is áttekintjük az eddigi Thrawn-műveket. Vendégposzt ProfPhysx tollából.

maxresdefault_5.jpg

 

Az íróról

Timothy Zahn 1951. szeptember 1-jén született Chicagóban. 1973-ban a University of Michiganen szerzett fizika B.S., majd 1975-ben a University of Illinois-n fizikus M.S. diplomát. ezt követően ugyanitt PhD fokozat megszerzésén kezdett dolgozni, de 1979-ben, éppen aznap, mikor második történetét eladta, témavezetője elhalálozott. Így eredetileg 1980-ra tervezett egy éves írói szünete helyett teljesen abbahagyta a fokozatszerzésre irányuló munkáját. Először hobbiból kezdett el írni (fizikusként mi mást, mint science fiction-t), később hivatásos író lett belőle. Korábban főként rövidebb művei jelentek meg, melyek közül 1984-ben a Cascade Point a Hugo Award for Best Novella díjat nyert. Ezen díjat a legjobb sci-fi és fantasy művek kapják meg több kategóriában (a díjat elnyerte többek között George R. R. Martin, Orson Scott Card, Philip K. Dick és Isaac Asimov. 1985 és 1988 között jelent meg a Kobra trilógia, melynek írása jelenleg is folyamatban van, 2018 januárjában jelent meg a harmadik trilógia zárókötete.

zahn.jpg

Saját ötletére alapuló világokban játszódik a Hódítók trilógia (1994-1996), a Dragonback sorozat (2003-2008, 6 könyv), a Quadrail vagy Frank Compton sorozat (2005-2012, 5 könyv) és a Sibyl’s War sorozat (2017, 1 könyv). Ezen könyvek alapkonfliktusa az emberiség és egy másik faj kapcsolatfelvételén és az abból eredő konfliktusok, azok kezelése. Könyveiben olyan technológiával szereli fel az emberiséget és az idegeneket, melyek hihetőek, és őket kellőképpen érthetővé teszi laikus olvasói számára is. Történetei tempója nagyon jó, az események olyan sebességben haladnak, hogy az soha ne legyen unalmas az olvasó számára. Leginkább a Thrawn trilógia miatt ismerik őt világszerte, amivel új életet lehelt a Star Wars világába. Azóta 11, az általa megalapozott Legendákhoz tartozó regény született. Miután a Disney megvette a LucasArts-ot, a korábban megjelent történeteket gyakorlatilag kitörölték a Kánonból. A rajongók nemtetszésüknek adtak hangot és a Disney bizonyos mértékig engedett is a nyomásnak. 2017. április 11-én a Legendák ikonikus főadmirálisa visszatért a Thrawn című, visszamesélve a karaktert a Star Wars univerzumába. 2018 nyarán jelenik meg a Thrawn: Alliances című regény.

The Thrawn Trilogy (Thrawn trilógia), Legendák

books.jpg

Heir to the Empire (A Birodalom örökösei), 1991

Timothy Zahn első, a Star Wars univerzumában írt regénye, mely (a vele egy időben megjelenő Dark Empire képregénysorozattal együtt) új életet lehelt a harmadik film óta tetszhalálban fekvő franchise-ba. A Jedi visszatér után 5 évvel játszódó könyvben a Lázadók immár egy Új Köztársaság alapjait próbálják lefektetni, miközben a darabokra hullott Birodalom élére egy olyan ember áll, akinek hatalmában áll annak stabilizálása, és a Lázadás eltörlése.

Ahogy már említettem, a történet 5 esztendővel játszódik az Endori csata után. A Lázadók már Új Köztársaságként működnek, ideiglenes vezetésük Coruscanton, az Uralkodó palotájában rendezkedett be. Ezzel szemben a Birodalom egyre jobban visszaszorult, az egymás közt marakodó főtisztek és moffok nem tudtak méltó ellenfelei lenni a közös cél által összekovácsolt Lázadóknak. Maga a könyv több szálon fut egyszerre, minden fronton új karaktereket, fajokat és világokat vezetve be.

A Köztársaság oldaláról sok régi ismerős visszaköszön. Han és Leia immár házasok, és hamarosan Jedi ikreik lesznek, Luke utolsó Jediként élete értelmét keresi, Lando Carlissian pedig ismét belecsöppen barátai kalandjaiba. A Köztársaság vezetői Mon Mothma, Ackbar admirális és a bothán Borsk Fey’lya, akinek személyében végre megismerhetjük a Jedi visszatérben emlegetett fajt. Utóbbi intrikáival teszi nehézzé az újdonsült frissen létrehozott Új Köztársaság politikai helyzetét. Új karakterként jelenik meg Leia szolgálója, Winter, visszatér Han hű társa, Chewbacca, valamint R2-D2 és C-3PO is tiszteletét teszi. Wedge Antilles és a Zsivány osztag tesz azért, hogy az űrcsaták se maradjanak ki.

empire.png

A Birodalom az összeomlás szélén áll, de van egy ember, aki megfordíthatja a háború kimenetelét. Zahn bevezette a kék bőrű, vörös szemű Thrawn-t, az utolsó főadmirálist. A hófehér egyenruhájában feszítő chiss (az egyetlen idegen fajból származó főadmirális) a rajongók kedvence lett, az egyik legikonikusabb figurája a Kánonból kikerült történeteknek (nem véletlen, hogy 2017-ben a Disney visszahozta őt, Timothy Zahn segítségével). Ellenfeleit művészetükön keresztül képes értelmezni, s sajátosságaikat és taktikai zsenijét kihasználva bármilyen ellenfelet képes legyőzni. Zászlóshajójának, a Kimérának a kapitánya Gilad Pallaeon, hithű birodalmi tiszt. A kapitány, aki egykor hitt a Birodalom és az Uralkodó mindenhatóságában, az Endori csata alatt megváltozott, mondhatni hitét vesztette. A trilógia folyamán megtapasztalhatjuk, hogy nyeri vissza hitét a Birodalomban, hogy alakul ki benne tisztelet a kezdetben lenézett idegen irányába. A Birodalom oldalán is új faj került bevezetésre. A noghrik kiváló vadászok, harcosok, akiknek a bolygójuk a Klónháborúban pusztult el szinte teljesen. Darth Vader nyújtott nekik segítséget, azóta a Birodalmat szolgálják, mint elit kommandósok. Thrawn személyi testőre a noghri Rukh mindig a főadmirális nyomában van. A könyv során rátalálnak Joruus C’baoth sötét Jedi mesterre, aki bemutatja az olvasónak és Luke-nak, milyen, ha egy Jedi megőrül és átadja magát a sötétségnek. C’baoth magát a Birodalom valódi vezetőjének tartja, az Erő hatalmával akarja irányítani a galaxist és saját képére formálva akarja a Jedi rendet újra alkotni, kezdve Luke-kal, Leiával és meg nem született ikreivel.

Harmadik félként megjelennek a csempészek is. Köztük a Jabba halála utáni űrt Talon Karrde igyekszik betölteni. Karrde nem gengszter, mint a hutt volt, egyenes jellem, emberei életét mindennél fontosabbnak tartja, de ha lehetőség van rá, sok mindent megtesz egy komolyabb összegért. A háborúban nem akar egyik fél oldalára se állni, semleges akar maradni (ugye emlékeztek még egy bizonyos Han Solóra?). Jobbkeze egy Mara Jade nevű nő, aki új életet akart kezdeni, mikor belépett a csempész csapatába. Múltjától, mely végig kísérti a három könyv alatt próbál szabadulni, azt igyekszik nem megosztani másokkal.

smugglers.jpg

A könyvben tanúi lehetünk, hogyan fordítja a Köztársaság ellen az Uralkodó rejtett fegyvertárát Thrawn főadmirális, hogyan kezdi megfordítani a már-már eldőlni látszott háború kimenetelét. A Köztársaság a vesztett csatákat nem veszi elég komolyan, a balszerencsének tulajdonítják őket, valamint belső viszályok is felütik a fejüket. Talon Karrde választás elé kerül: az ellentmondást nem tűrő Birodalmat támogatja mindenben, vagy megpróbál alkut kötni a Köztársasággal. A semlegesség nem járható út a hábrú sújtotta galaxisban. Mara Jade bár felejteni akar, folyamatosan olyan szituációkba kerül, hogy ez ne sikerülhessen, találkozása Luke Skywalkerrel kétségeket ébreszt benne, mégis mit kéne tennie. Eközben az utolsó Jedi mester pedig magában vívódik, vajon mesterei, Yoda és Obi-Wan elvesztése után készen áll-e arra, hogy átvegye helyüket és Jediket tanítson. Visszaköszön Az új reményben megismert fiatal fiú, aki keresi önbizalmát és helyét a galaxisban. A Birodalom örökösei végére kiderül, a főadmirális terve az Új Köztársaság megrendítésére sikeres lesz-e, vagy hőseink sikeresen visszavágnak az új ellenségnek.

 

Dark Force Rising (Sötét erők ébredése), 1992

A Sötét erők ébredése ott folytatja a történetet, ahol A Birodalom örökösei abbahagyta. A van Sluis-i csata után a katonai vezetésbe (Ackbar admirálisba) vetett hit megingott, ezzel teret engedve Fey’lya szenátor ambícióinak. A belső széthúzás és Thrawn főadmirális titokzatos Delta forrása nagy hátrányba hozza a Köztársaságot. A Birodalom álcatechnológiája és a főadmirális leleményessége emellett komoly ütőkártyának számít. Leia meg nem született ikrei célkeresztbe kerülnek, a noghri kommandók elől a hercegnő a Kashyykig menekül. Eközben Han és Lando a birodalmi kém nyomait keresik, és egy potenciális szövetségesre bukkannak. C’baoth mindeközben kapcsolatba lép Luke-kal és megpróbálja megfertőzni az elméjét. Mara Jade sorsa ismét összefonódik Skywalkerével, s bár meg akarja ölni (legalábbis ezt állítja), a segítségére van szüksége a volt Uralkodó Kezének. Talon Karrde elhatározza, hogy egyesíti a nagyobb csempész csoportokat, hogy együtt segítsenek a Köztársaságnak megállítani Thrawn főadmirálist. Niles Ferrier új szereplőként behozza a pénzt és saját hasznot mindennél előrrébvalónak tartó gengszter karakterét a történetbe, megnehezítve Karrde dolgát. Közben megindul a küzdelem az idővel. Ki tudja rátenni a kezét a Katana flottára, a Sötét erőre, a kétszáz Dreadnought nehéz cirkálóra a Régi Köztárssaság idejéből? A könyvben az egyes frakciók és karakterek történetszálai összefonódnak és előkészítik a terepet a végső összecsapáshoz.

 

The Last Command (Az utolsó parancs), 1993

Az utolsó parancs méltó lezárása a Thrawn trilógiának. Az Új Köztársaság szinte kilátástalan helyzetbe került. Fey’lya szenátor puccsa megbukott, és kiderült, Thrawn a Klónháborúból származó klónozó hengerek segítségével az egész flottáját a lagjobb embereivel tudja feltölteni, miközben Joruus C’baoth bukott Jedi mestersegítségével összehangolt támadásokra képes. A Delta forrás továbbra is közvetlenül a volt Birodalmi Palotából szolgáltat adatokat a főadmirálisnak. Leia, Winter és Ghent azon küzd, hogy leleplezzék a kémet, miközben a koréliai Bel Iblis tábornok és Ackbar admirális megpróbálják Thrawn hadigépezetét megállítani. Luke Skywalker és a csempészek egymástól függetlenül próbálnak a klónok forrásának nyomára bukkanni, miközben Thrawn mindenkinek megpróbálja keresztül húzni a számításait. A kezdeti kudarcok után Mara Jade segítségét kérik az Uralkodó raktárának felkutatására, tudása, mint az Uralkodó Keze hasznos a Köztársaság számára. A főadmirális a végső támadást készíti elő, mely elsöpri az Új Köztársaság flottáját és lehetővé teszi a Birodalom újbóli egyesülését. Mindeközben C’baoth visszatér Wayland-re, hogy tervét a galaxis uralására elindítsa.

 

Olvasói élményem

A könyvek véleményem szerint nagyon olvastatják magukat. Történetük pörgős, mégse sietős, kellő időt hagy minden esemény kibontakozására, mégse időzünk többet a kelleténél egy-egy cselekménynél, a leírások nem terjengősek, mégis kellően precízek. Az eredeti trilógiával ellentétben megtalálható benne egy részletesebb katonai, illetve politikai kitekintés. Ezek (ellentétben az előzmény trilógiával) kiegészítik a nagyívű történetet, nem nyomják el azt, ezzel egy teljes, egész történetet kap az olvasó. Pozitívum, hogy bemutatásra kerül két olyan nem intelligens faj, mely egy olyan univerzumban, ahol az Erő mindenütt ott van („Az életből árad, ezért nagy. Körülvesz valamennyiünket. Összeköt és megvilágosít minket.”) úgy fejlődött ki, hogy használja azt. Az ysalamirik a túlélésre, míg a vronskr-ök vadászatra használják az Erőt. A párbeszédek természetesnek hatnak, átjárja őket (és a karakterek cselekedeteit) az adott frakció, faj saját jellegzetes gondolatmenete, viszonya az élethez és halálhoz, a személy és közösség érdekeihez. Minden egyes karakternek kiforrott, az adott szerephez illő jelleme van, ami a körülmények hatására akár meg is változik, kihatva a cselekedetekre, párbeszédekre. A könyvben Thrawn és Pallaeon kapcsolata, és a köztük kialakuló bizalmi, egyfajta mentori kapcsolat kibontakozása (ezt az új Thrawn könyvben is megjeleníti Zahn) a leginkább emberi, élettel teli, a trilógia alatt a legnagyobb változáson ők, mint páros mennek át. Thrawn az első olyan birodalmi vezető, aki nem megfélemlítés, hanem a tisztelet elnyerése útján irányítja embereit, ezzel is árnyalva a jó és rossz harcát.

Thrawn taktikai zsenialitása ismét bemutatásra kerül, Pallaeon kapitány maradék kétségei vele szemben a történet folyamán teljesen eltűnnek. Joruus C’baoth motivációjáról, és céljairól is többet megtudhatunk, találkozása Luke-kal megmutatja, utóbbi miért is teszi fel magának a kérdést, hogy igazi Jedi mester-e. A könyv jól leírja egy galaxis irányításának problémáit, valamint a hatalommal együtt járó felelősségeket, és lefekteti az alapokat két világnézet összecsapásához az utolsó könyvre mind globális, mind személyes szinten.

A történet lezárásában elérjük a tetőpontot, az író egy jó tempójú műben tesz pontot a történetszálak végére, de lehetőséget hagy a folytatásra (amit többen meg is tettek). A karakterek megkapják megérdemelt(?) jutalmukat/büntetésüket. A lezárásban vannak a legnagyobb szabású összecsapások mind az egyes frakciók, mind a karakterek között, melyeket Zahn nem apróz el, alaposan (akár könyveken keresztül) felvezeti őket, lezárásaik nem ad hoc jellegűek, jól kidolgozottak. Összességében a trilógia egy érdekes, a filmektől eltérő stílusú történettel töltötte be az űrt, mely a Jedi visszatér után keletkezett, és befejezésével lehetőséget nyitott más, tehetséges szerzőknek, hogy saját regényeket írjanak, tovább bővítve a Star Wars univerzumát

Thrawn novellák, Kánon

thrawn.jpg

Thrawn, 2017

Miután 2014. április 25-én a Lucasfilm (Disney) bejelentette, hogy a korábban Expanded Universe-ként ismert történeteket Star Wars Legendákként fogják forgalomba hozni és nem képezik részét a hivatalos történetszálnak, a rajongók lázadozni kezdtek, hisz több író számos történetét ezzel gyakorlatilag kukázták, hogy helyet csináljanak az új trilógiának. Az egyik legnépszerűbb elveszett karakter Mitth’raw’nuruodo, azaz Thrawn főadmirális volt. A Disney 2016-ban (a jogokat birtokló Zahn beleegyezésével) a Lázadók harmadik évadjának első trailerével bejelentette, a főadmirális visszatér a hivatalos történetszálba, miközben az író új eredettörténetet adott karakterének. A Thrawn 2017. április 11-én jelent meg.

A könyv eleje a Mist Encounter (1995) című elbeszélés átdolgozása, mely a címszereplő és a Birodalom kapcsolatfelvételét meséli el, mely során egy társra, követőre is szert tesz Eli Vanto személyében. Végig követhetjük az idegen és a külső világok szülöttének rögös útját a Birodalmi Flottában, és az utat, amin keresztül megszületik Thrawn főadmirális, a Birodalom egyetlen ismert, a beosztottak tiszteletére alapozó vezetője. Tanúi lehetünk, ahogy a taktikai zseni kibontakozik, a jó emberismerő megmutatkozik, és az őt lenéző emberek fölé emelkedik, miközben emberei tiszteletét elnyeri. A történetben Thrawn motivációját is megismerhetjük, melyet a 90-es években három és fél könyvön keresztül vezettek fel. Feltűnnek ismerős elemek is. Eli Vanto karaktere a Kirajzás Jorj Cardas-ának és részben a Thrawn és Thrawn keze könyvek Gilad Pallaeonjának keveréke (bár utóbbi említés szintjén a Lázadók utolsó epizódjában maga is bekerült a történetbe). Ő az a karakter, aki kezdetben csak Thrawn tolmácsa, majd tanítványa lesz (természetesen Thrawn már az elejétől fogva tanítgatja). Feltűnik Voss Parck kapitány, aki eredetileg is rátalált a chissre, és később a főadmirális első embere lett, a Sy Bisti, az Ismeretlen Régiókban használt kereskedő nyelv, a könyv végén pedig röviden feltűnik Ar’alani admriális a Chiss Védelmi Erőktől. Ismerősként jelenik meg Wilhuff Tarkin, főként a könyv másik történetszálában.

thrawn2.jpg

Míg Thrawn története főleg katonai beütésű, kevés politikai lavírozással, addig a karakter animációs bemutatkozása miatt Arihnda Pryce előtörténete is belekerült a könyvbe. Ez a történetszál párhuzamosan fut a másikkal, s a végén összefonódnak. Ennek tempója lassabb, sokkal inkább áthatja az előzmény trilógia politikai intrikával erősen fűszerezett világa. Egy teljesen más jellem fejlődését írja le Zahn, azt, hogyan lesz egy megtört fiatal nőből egy kegyetlen (tipikus) birodalmi vezető. Itt jelenik meg Tarkin, mint aki a két karakter útját politikai oldalról egyengeti. A könyv utolsó szálában megjelenik Pryce emberibb arca is, de ezt is áthatja a könyörtelen céltudatosság, az önzés.

Az író ebbe a műbe sok mindent igyekezett átmenteni az eredeti történetekből, mégse érzi úgy az ember, hogy túl sok információt kapna, vagy túl nagyokat ugranánk időben. A történetvezetés szerintem pont megfelelő egy átfogó előtörténethez, és a befejezés is lehetőséget ad a folytatásra, akár több szálon is. Pryce beleszövése a történetbe a Lázadók rajongóinak is okot adhat a könyv elolvasására, bár véleményem szerint az ő történetszála nem annyira érdekes, valószínűleg a sorozat miatt került bele a könyvbe. Összességében egy nagyon jó művet kaptunk, mely beleillik az elmúlt években kialakult új Star Wars világképbe és az eredeti (Legendák) univerzum rajongóinak is kellemes olvasnivaló.

 

Soron következő kötet:

Thrawn: Alliances, 2018

 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fiction-ről egyaránt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr2314166323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rgs 2018.08.08. 19:47:15

Na végre Thrawn - bár abban biztos vagyok hogy a dizni-féle szemétgyár csak szép-színes-dolláros mellékpályát ad majd a sztorinak. A Zsivány Egyes pazarsága után a SW 7-8 a bugyuta karaktereivel és történetével meg mehetne végre a hulladékzúzóba ahova való.

rgs 2018.08.08. 19:54:07

Btw egyszerűen nem is értem miért létezik a sw 1-3. Hulladék az elejétől a végéig.

rgs 2018.08.08. 19:59:07

Natalie Portman szép ruháin kívül semmi más használhatót nem tartalmaznak.

victor vacendak 2018.08.08. 20:13:27

@rgs: ezzel annyiban vitatkoznék, hogy az elsőben van két emlékezetes rész, a pod race (főleg a hangjaival) és a végén a kardozós leszámolás... de a felvetést én annyival kiegészíteném akkor, hogy nem is értem, hogy eredeti trilógián kivül miért létezik bármi is, mert hulladék mindegyik. főleg a disney-féle polkerrekt fos.

rgs 2018.08.08. 20:30:24

a pod race. télleg, meg előtte a kiscsávó a hátizsákkal. ott a pont. a kardozós hirtelen nem ugrik be. jobbára csak Ms Portman kosztüm és smink kombó jut eszembe, most Freud örül, vagy a reklámszakemberek?

a világ és én 2018.08.08. 21:15:42

A LucasArts a Lucas cégbirodalom számítógépes játékokat gyártó leányvállalata. A Disney a Lucasfilm-et vette meg, aminek része a LucasArts, ILM, Skywalker Sound stb.

Bobby Newmark 2018.08.08. 21:19:56

@victor vacendak: Miért van mindenki oda a pod race-ért..? Látványilag gyenge közepes, az arénán kívül a világ egy elmosódott barna fostenger (NAGYON nem öregedett szépen az a CGI), plusz kapjuk feszt a vágóképeket a kiscsóka fejéről, nehogy véletlenül elfelejtsük, ki ül a podban.
Másrészt meg Lucas a rá jellemző bunkósbot szintű finomsággal sulykolja, hogy _Ő_ITT_ŰR-JÉZUS_!!!4!, és azért van benne egyáltalán az a jelenet a filmben.
Miközben egy cseppet gondolkozva Qui-Gonéknak körülbelül nyolcszáz másik módjuk lett volna a szituáció megoldására. "Ja, ezen a kéken nem működik a mindtrick? Hé, te másik kereskedő ott, *átváltod nekem* a húszezer köztársasági kreditem, de azonnal!"

Takika 2018.08.08. 21:58:25

Úgy látom, hogy a Legendák közül kimaradt a Kirajzás - Túlélők keresése páros, amik szintén Thrawn-regények.

JorEl 2018.08.08. 22:28:46

@Takika: ha jól rémlik, akkor azok nem Zahn alkotások

ProfPhysx 2018.08.08. 22:57:31

@Takika: Eredetileg az összes Zahnhoz tartozó műről akartam írni, végül inkább Thrawn első és második felbukkanására fókuszáltam, amik megalapozták a karaktert. A Kirajzásban kevésbé főszereplő (több karakter is előtörténetet kap: C'baoth, Thrawn, Car'das), valamint bele van szőve az előzmény trilógia, míg a Túlélők keresése gyakorlatilag csak a Kirajzás végeredményét mutatja be. És ha már Kirajzás - Túlélők keresése, a Thrawn keze duológia is jöhet és meg se állok egy komplett kisregényig. :)
Természetesen, ha lehetőségem lesz rá, kap egy külön bejegyzést ez a páros, meg a Thrawn keze duológia, meg a Hűség-Válaszutak páros is. Demost elsősorban az Alliances-re meg egy másik könyvre fókuszálok.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2018.08.09. 00:17:19

A Thrawn keze sztori iszonyú gyenge volt a trilógiához képest.

midnightcoder2 2018.08.09. 06:38:03

Eleve nem értettem, hogy a mikimajmok miért kezdtek el saját történetet írni a Birodalom Örökösei megfilmesítése helyett (akár full CGI-s szereplőkkel). Saját történet írásához szemmel láthatóan nem értenek, a VII és VIII forgatókönyve egyszerűen minősíthetetlen. Mintha egy sugárzóan tehetségtelen alsó tagozatos iskolás írta volna kötelező fogalmazásnak. Jó, mondjuk George Lucas is szarhatott volna egy kövér farfekvéses sünit az I-III miatt, Jar-Jartól a midi chlorianokon át a valamelyik részben repülő R2D2-ig.

2018.08.09. 08:18:28

@midnightcoder2: A Thrawn trilógia története szerintem túl összetett ahhoz, hogy 3 filmben letudják, túl sokat kellett volna húzni belőle. Én úgy tekintek rá, mint ami könyvnek íródott a megfilmesítés igénye nélkül.

Az új trilógia gyalázatos, a VIII. rész annyira rossz, hogy én többet nem megyek moziba SW filmre. Ott ültem decemberben totál lefagyva, hogy mi ez a szar? Röpködő Leia, unokaöccsét álmában megtámadó Luke, vontatott semmitmondó történet, az egész olyan kínos volt, hogy ha a szélén ülök tutira hazamentem volna. Végig az órámat néztem, hogy mikor tudok kiszabadulni a teremből. És ezt a kontár Rian Johnsont kérték fel egy újabb trilógiára... ez mindent elmond a Disneyről. A SW számomra már halott, belőlem egy fillért nem fog a Disney kihúzni. Szerintem csak úgy lehetne megmenteni, ha kitörlik a VII-VIII. epizódot és visszahozzák az EU-t és utána új filmeket készítenek SW-t szerető és ismerő forgatókönyvírókkal.

Melki 2018.08.09. 08:51:02

Nem olvastam, de ez a cikk meghozta a kedvem, úgyhogy meg is rendeltem a trilógiát. :)

victor vacendak 2018.08.09. 11:41:55

Én a Thrawn-könyvektől sem petéztem le, de 18-20 éves fejjel anno tetszett annyira, hogy azt mondhassam, alapvetően lehetett volna ilyen a filmes folytatás. Márha egyáltalán kell folytatás egy sztorinak, ami a Jedi viszatér végén totál elfogadható lezárást kapott. De a Disney írói nem elégednek meg olyan történetekkel, melyeket írástudó emberek hoznak össze, mint Zahn. Nem. Nekik a totál életképtelen agyhalott íróstáb kell, akik csak klisé panelekből meg a régi filmek jeleneteiből készítenek elcseszett kollázst (és nem csak az SW-filmekhez, hanem a teljes életművüket tekintve).

@Bobby Newmark: "Miért van mindenki oda a pod race-ért..?"

Mások nem tudom, miért, de hogy én miért, azt elmondhatom: a hangok! És még valami: számomra ez, meg a kardozás a végén mindig emlékezetes marad. Az új filmeket meg már el is felejtettem. A CGI-t leszarom, a Disney-filmek elvileg kurrensek ezen a téren, mégis ultragagyi az egész, főleg a halott színészek felélesztése.

A legnagyobb gondom mégis az, hogy Lucas furcsaságai meg Jar-Jar negyedannyira sem irritáló, mint bármi, amit az új filmekben összehoztak. Az új karakterek csupa PC fos, a régiekkel pedig undorítóan elbántak. Főleg Luke-kal. Számomra ezek nem is hivatalos folytatások, csak gazdag faszkalapok amatőr-filmjei.

midnightcoder2 2018.08.09. 20:05:50

@victor vacendak: Azért a Thrawn történetek nagyon-nagyon-nagyon jól kitaláltak és fordulatosak, különösen a Star Wars Jedi Visszatér után készült részeihez képest.

victor vacendak 2018.08.09. 21:10:39

@midnightcoder2: Ezt nem vitatom, de én nem éreztem úgy, hogy szükség lett volna rájuk. Lucas lezárta szépen, a többit elég lett volna a néző fantáziájára bízni. Persze a fantázia teljes megsemmisítését a Disney vitte véghez (kb. olyan szintű forgatókönyvekkel, mint amit Malcolm Webster aka Matheidesz Ferenc elkövetett éppen az első Zahn könyv tragikus folytatásaként...)

rgs 2018.08.10. 09:28:39

@victor vacendak: Nem az a gond ha pénzt akarnak csinálni egy jó brand-ből. Az a baj ha lelketlenül teszik. A Thrawn-féle folytatás nagyságrendekkel jobb mint a mozikba került "valami-7-8-...". Amíg szaros kis reklámszakemberek segítségével írják a forgatókönyveket nem is várhatunk mást.

victor vacendak 2018.08.10. 14:26:56

@rgs: hát... az élőszereplős zahn-feldolgozássokkal már elment a hajó, mert minden eredeti szereplő öreg már és/vagy igaziból meghalt, vagy csak a dizni-fosszóró gépezete nyírta ki. innentől meg marad a szokásos mega-giga birodalmi űrbűzis felrobbantása minden részben, meg a semmilyen polkorrekt karakterek és mary sue, aki mindenhez ért és mindenkinél erősebb, kb. mint a forgatókönyvírók, akik ezeket a merényleteket elkövetik.

Bobby Newmark 2018.08.10. 17:00:17

@victor vacendak: Mondjuk nem tudom, hogy mi a "PC fos" jelentése. Az a bajod, hogy nigger a főszereplő, meg sárga a "nője"? Meg hogy nő a másik főszereplő?
Mert akkor szerintem sokkal komolyabb problémáid vannak, mint hogy csinált a Disney két szar filmet. (Kőzben az R1-t meg dicsérted, pedig ott is nő a főszereplő. És szerintem az is szar.

Szerintem sokkal nagyobb probléma a Disney folytatásokkal, hogy 95% New Hope és Empire Strikes Back remix a 7 és a 8, ami meg új, az eléggé faszság (szűk pottyantós budi méretűre csökkentett galaxis, Luke erő-kivetítése, Ray és Kylo erő-telefonálásai, ÜZEMANYAG az űrhajókban, stb).

R1 meg rövidfilmre való sztori, az első kétharmadának-háromnegyedének az égvilágon semmi értelme nincs. Bemutat karaktereket, fejleszti őket, mikor már KÖZBEN tudjuk, hogy úgyis mindet kicsinálják a picsába, mert ugye ezek a karakterek nem szerepelnek a folytatásokban.
Plusz az első film, amiben moziban, ahol feltűnt, hogy mennyire okádék a 3D. Háttérben fekete homály, előtérben barna homály, középen egy lebegő fej beszél a kamerának. Mint egy elbaszott dokumentumfilm, vagy Szomszédok zárótanulság...

Plusz ja, régi karakterek módszeres lemészárlása nem annyira szimpatikus nekem se, főleg ezen a módon. Gondolom a következőben Landot is csak azért hozzák vissza, hogy kinyírhassák.

Bobby Newmark 2018.08.10. 17:02:46

@rgs: Egészen biztosan nem férne bele filmbe. Egy-egy regény háromszor annyi kb, mint a filmek regényváltozatai, pedig már azok is erősen ki vannak bővítve. Túl sok minden történik bennük.

Ha meg nekiállnak, és kiválasztanak sztoriszálakat, a többit meg elhanyagolják, akkor IS kitör a parasztlázadás. Bár egyébként SW esetében bármit csinálnak, vagy akár az ellenkezőjét, mindenképp parasztlázadás van. SW fanbase ilyen.

Bobby Newmark 2018.08.10. 17:10:00

@victor vacendak: Jó, mondjuk ez trend a filmeken keresztül, hogy egyre könnyebb Jedivé/erőhasználóvá válni.
Ep1 idejében 4-5 éves kortól kezdik tanítani a gyerekeket, és felnőtt korukra lesznek Jedik. Mondjuk 15-20 év képzéssel, tréninggel.
Jön Anakin, aki 8 évesen már túlkoros ugyan, de 18 éves korára Jedi lesz. 10 év alatt.
Aztán jön Luke, aki 18 évesen KEZD tanulni, és egy Tatooineról Alderaanra, majd egy Hothról Bespinre (mínusz Hothról Dagobára, onnan Bespinre) utazás ideje alatt lesz Padawan, majd még egy év ESB és RTJ közt hirtelen Jedi lovag.
Aztán jön Rey, akinek csak erősen kell akarnia, és néhány óra alatt Jedivé válik, lekardozza Kylot, stb.

Szal úgy tűnik, hogy a galaxisban működik az Erő megmaradásának a törvénye, minél kevesebb erőhasználó van globálisan a világban, annál gyorsabban tanulják meg az újak. :P

victor vacendak 2018.08.11. 05:44:59

@Bobby Newmark: konkrétan az R1-et én aztán nem dícsértem. azt valaki más tette. nem én. az is egy felesleges fos (ezt írtam ellenben vagy háromszor, mármint, hogy a dizni csak ilyeneket csinál). a PC egy negatív jelző, ha kifejezetten azért élnek a gender- és rassz-kártyával, hogy a nézőknek kedveskedjeneke vele, nem pedig azért, mert valamilyen sztoriorientált ok idokolná.

Bobby Newmark 2018.08.11. 14:47:07

@victor vacendak: Nem látom be, hogy miért a "fehér férfi" a default színésztípus _minden_ szerepre, aminek megváltoztatásához ok szükséges...

Vöv 2019.04.03. 05:26:08

@victor vacendak: Nem értek egyet.
A PC valami szitokszó lett, pedig normálisan használva teljesen jó. A Star Wars világában meg különösen ott a helye, hisz a szereplők fele nem is ember, az első főgonosz pedig kimondottan rasszista (Sőt, Thraw-n al szemben is állandóan él az a hang, ő ki is használja rendesen)

Hogy színesbőrű a rohamosztagos.. ki nem sz.rja le? Az utolsó Jedik-nél sem az volt a baj, hogy a főszereplők között sok a nő, hanem hogy totál inkompetensek (a lila hajú csajnál alkalmatlanabb vezetőt nem nagyon láttam).
Bár inkompetens ott az egész banda. "itt van Snoke nagyúr hajója... akinek 18!!!! órájába telik kilőni egy nyomorult cirkálót"..... "akkor most egy szál járőrhajóval leborotváltam a teljes csatahajót... a másik két csillagromboló meg csak áll és nézi"...

Thrawn talán a legzseniálisabban kitalált karakter az SW világában.. főgonosznak indult de annyira OP lett, hogy a trilógia végén csak csúsztatással lehetett legyőzni (soha nem mászott volna bele abba, ami végül legyőzte), aztán kiderült, hogy nem is gonosz, hanem kimondottan jó célja van ezzel az egésszel,

Megfilmesíteni lehetetlen lett volna, ráadásul nem nézték meg volna olyan sokan a filmet, aminek eleve tudjuk a végét...
süti beállítások módosítása