Tudnivalók és praktikus tanácsok hullócsillagleshez

2020. augusztus 09. - TheAstronomian

Augusztusban az égre szegezzük tekintetünket, és kívánságaink beteljesítőiként várunk a hullócsillagzáporra. Év eleji bejegyzésünkben már összeszedtük az év során várható látványosabb meteorrajokat, most pedig praktikus tanácsokkal szeretnénk ellátni az égboltot kémlelőket a széles körben ismert Perseida raj érkezése előtt. Hol legyünk, merre nézzünk, mit kellene látnunk? Alább minden kiderül.

goldpaint.jpg

A Perseida-zápor hullócsillagai maximum idején a kaliforniai Shasta-hegy felett. (Fotó: Brad Goldpaint, Goldpaint Photography)

Elsőként nem árt tudni, hogy a meteorrajokat (=hullócsillagzáporokat) a Naprendszer apró (tipikusan néhány km-es) jeges objektumai, az üstökösök hozzák létre. Hosszú elnyúlt pályájukon a Naphoz közeledve az üstökösök felszínén felolvad, sőt elszublimál (a szilárd halmazállapotból közvetlenül a gáz halmazállapotba kerül) az azt borító gázjég réteg. Ezzel rengeteg törmelék (értsd: por- és jégszemcsék tengere) szabadul fel, amelyet az üstökös látványos csóva formájában hagy hátra pályáján. Amennyiben az üstökös pályája keresztezi a Földét, úgy bolygónk évről-évre áthalad ezen a törmelékfelhőn, amelyet bolygónk szép lassan elkezd gravitációjával magához vonzani és így eltakarítani. Az (olykor nem is annyira) apró égi kövek belépnek a Föld légkörébe és pillanatok alatt elégnek - de előtte még "felvillantják" a környező levegőmolekulákat, pillanatnyi fénycsíkot rajzolva az égboltra.

 

Az augusztusi Perseida-maximum során látott, Szent Lőrinc könnyeiként is emlegetett (mikro)meteorok a legutóbb 1992-ben errefelé járó 109P/Swift-Tuttle üstököstől származnak. Habár egyes feljegyzések már a 700-as, 800-as évekből is fennmaradtak az augusztusi hullócsillagzáporról, csak a XIX. századi újrafelfedezését követően sikerült Giovanni Schiaparellinek összekötnie eredetét a 130 éves keringési periódusú üstökössel.

perseus.jpg

A Perseus és Cassiopeia csillagképek és környezetük augusztusban, 23:00 környékén.

Az ábrán sárgával ('Perseids') van jelezve a radiáns, ahonnan a hullócsillagok érkezni látszanak majd. (Forrás: Stellarium)

 

Emellett a név kötelez. A meteorrajok - vagy hullócsillagzáporok - nevüket arról a csillagképről kapják, amely irányából érkezni látszanak a kicsiny kozmikus kavicsok, amelyek elégnek a légkörben. Ennek természetesen semmi köze a csillagkép csillagaihoz, hiszen ahogy fent is írtuk, annál jóval közelebbről származnak a többnyire porszem méretű égi jövevények. Ugyanakkor Földünk Nap körüli keringése és tengelye körüli forgása miatt a törmelékfelhőn való áthaladáskor évről évre az ég egy adott területéről - az úgynezevett radiáns irányából - látszanak érkezni a hullócsillagok. Esetünkben a radiáns a Perseus csillagképbe esik, amely a késő nyári égen éppen napnyugta után kel Észak-Keleten, és a Cassiopeia sokak által ismert 'W' formája alatt kell keresni. Kiindulésként tehát érdemes a radiáns égi pozícióját hozzávetőlegesen ismerni, igaz, ettől függetlenül az égbolt bármely részén felbukkanhatnak hullócsillagok, vagy akár az egész égboltot is átszelheti egy-egy nagyobb jövevény (mint ahogy Ausztrália ege felett idén júniusban is történt, lásd az alábbi videót) - természetesen a nagyobbak egyben jóval ritkábbak is.

A nyugat-ausztráliai Pilbara lakosai közül többen is megörökítették ezt a páratlanul hosszan izzó tűzgömböt.
(Forrás: Atlantica Evolution youtube-csatorna)

A hullócsillagok megfigyeléséhez nincs szükségünk semmilyen csillagászati segédeszközre, pusztán a szemünkre. Általában halvány, a másodperc törtrésze alatt feltűnő, majd eltűnő fénycsíkként tapasztaljuk őket. Néhány esetben viszont ezek mérete meghaladja a szokásos porszemcse méretet, és körülbelül az 1 cm-nél nagyobbak esetében úgynevezett tűzgömb jelenségeket figyelhetünk meg, amelyek rövid ideig akár az égbolt harmadik legfényesebb természetes objektumánál, a Vénusz bolygónál is fényesebbnek látszanak. Összességében ideális körülmények közt (sötét helyen, kristálytiszta időjárás mellet) a maximum idején (augusztus 12. délutánján) optimista becslések szerint óránként akár 120-150 hullócsillag is megfigyelhető lenne. Magyarországról a legjobb időszak várhatóan szerda éjjel / csütörtök hajnalban lesz, de a a környező napokban is jó eséllyel láthatunk pár felvillanást.

12415osh.jpg

Perseida tűzgömb a Mojave-sivatag felett (Forrás: Wally Pacholka, Astropics.com)

 

Nem is igen lehetne ilyen objektumokat távcsővel megfigyelni, hiszen ezek felbukkanási helye és ideje teljesen véletlenszerű, így lottó-telitalálatot megszégyenítő szerencse kellene távcsövön keresztül látni egyet is (ráadásul annyira gyorsan történne, hogy nem is lenne idő felfogni, mit is láttunk). Amire viszont érdemes odafigyelnünk, hogy a városi fényszennyezéstől minél távolabbi helyet keressünk a megfigyeléshez, mert úgy sokkal halványabbakat is észrevehetünk... és így többet is kívánhatunk. A saját fényszennyezésünkre is érdemes odafigyelni, és vörös fényű lámpával (például biciklilámpával) felszerelkezni, amely használata után a szemünk jóval gyorsabban szokik újra vissza a sötéthez. Budapest környékén könnyebben megközelíthető észlelőhely lehet a Normafa vagy a Hármashatárhegy, de aki hajlandó egy kicsit nagyobb kalandba vágni a fejszéjét, az ezen a linken talál amatőrcsillagászok által ajánlott észlelőhelyeket országszerte.

201708-2017_aug-asztrofoto.jpg

201808-18aug-asztrofoto.jpg

Kaszás Gergő két, a National Geographicnál megjelent Perseida felvétele 2017-ből és 2018-ből. (Forrás: ng.hu)

 

Amennyiben kedvet kaptatok egy kis hullócsillaglesre, úgy vegyetek magatokhoz plédet vagy polfoamot, hogy a fűben elheveredve kényelmesen élvezhessétek az égbolt és a véletlenszerűen felbukkanó hullócsillagok látványát. Az élmény teljességéhez még ajánlott szúnyogriasztó, némi elemózsia és ital, meg persze a jó társaság - aztán irány ki a szabad ég alá egy sötét helyre vagy akár odahaza a kertbe is!

e95d9411753053d31c4f8a1ce7901462_825x600_1.jpgA Perseida-meteorraj képviselői, háttérben a Tejút sávja. (Fotó: Schmall Rafael)

 

Ha pedig még tartalmasabb programot szeretnétek, úgy érdemes csatlakozni az "Egy hét a csillagok alatt" kezdeményezés valamelyik programjához, amelyekről a kezdeményezés Facebook-oldalán vagy Facebook-eseményénél találtok bővebb információt! Sok hullócsillagot mindenkinek!

map_v10_1.jpg

Az "Egy hét a csillagok alatt" kezdeményezéshez csatlakozott bemutatóhelyek térképe

 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fiction-ről egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr6516119424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.