Csillagvizsgáló

30 érdekesség a 30 éves Hubble-űrtávcsőről

Vagyis (majdnem) minden, amit a Hubble-űrtávcsőről szerettél volna tudni, csak nem merted megkérdezni

2020. április 28. - TheAstronomian

Korábbi bejegyzéseinkben már bemutattuk a Hubble Space Telescope (HST) eredetét és történetét, valamint a 30 éves pályafutása során elért legnagyobb eredményeit. Egy ilyen volumenű küldetés örökségét nem egyszerű feladat összefoglalni, ezért most még egyszer nekiveselkedtünk, hogy (kötetlenül…

Tovább

TOP10 eredmény a harminc éves Hubble-űrtávcsőtől

Április 24-én immáron harminc éve teljesít szolgálatot a Hubble Space Telescope (HST), ennek apropóján pedig érdemes áttekinteni, mit is ért el általa tudomány. A cím (mint a listák esetében oly sokszor) némi kiegészítésre szorul. Egyfelől, a legtöbb nagy felfedezés nem köthető egyetlen felvételhez…

Tovább

30 éve tágul csillagászati tudásunk horizontja a Hubble-űrtávcső jóvoltából

Még tíz éves sem voltam, amikor már ámulatba ejtettek a Hubble-űrtávcső képei. Akkor persze még floppy diszkeket használtunk, amelyeket pedig néhány ezekből a képekből teljesen megtöltött, ráadásul a betárcsázós internet korában, gyerekként leginkább a nyári csillagásztáborokból szerezhettük be a…

Tovább

A nosztalgián túl semmi sem a régi

Bemutató a Picard c. sorozatról

Mikor Sir Patrick Stewart bejelentette, hogy visszatér a Star Trek világába, a rajongók (köztük persze jómagam is) megörültek, hogy a Discovery újításai után végre kapunk egy klasszikus alapokon nyugvó sorozatot. Mivel kiderült, hogy a sorozat a Romulus pusztulása után játszódik, nagyon úgy…

Tovább

A fény útja

Éjjelente felpillantunk a csillagos égre és fénypontokat látunk. Pislákolnak, vibrálnak, és felettébb csodás pillanatokat okozhatnak egy romantikus éjszakán. Meg baromi sok munkát, ha csillagászok vagyunk. De honnan indul és min megy keresztül a fény mire a szemünkbe (vagy épp detektorunkba)…

Tovább
süti beállítások módosítása