Csillagvizsgáló

Hogyan (ne) mentsük meg az emberiséget?

Bemutató és kritika Liu Cixin: A Háromtest-probléma c. regényéről

2021. május 01. - PFreddy

Hol tartana ma az emberiség, ha a stabil és barátságos földi körülmények helyett egy kaotikus és kiszámíthatatlan világban kellene boldogulnia? És vajon biztosak lehetünk abban, hogy ez a stabilitás és az általunk ismert természeti törvények tényleg állandóak, vagy inkább csak egy szerencsés, de átmeneti véletlennek köszönhetjük őket? Végül pedig, képesek vagyunk még befolyásolni a bolygónk sorsát? Vagy az emberi faj fejlődésének ára egy olyan mértékű pusztítás, amit saját erőnkből már nem fordíthatunk vissza, az egyetlen reményünk, ha egy nálunk fejlettebb civilizáció a szárnyai alá vesz minket?

cover_6.jpg

A nagy sikerű trilógia Hugo-díjas első kötetéről Vendégszerzőnk írt kritikát.

 

Szuper ötlet, közepes sztori, pocsék írás

 

A Háromtest-problémával kapcsolatban számomra a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy vajon miért is akarnám én bárkinek ajánlani ezt a könyvet.

 

Az, hogy egy regény tetszik-e valakinek, szubjektív kérdés, de ebben az esetben objektív oka is van annak, hogy A Háromtest-problémát nem nevezhetjük jó könyvnek. Az egyik ilyen ok maga a történetvezetés. A sztori sok helyen kimondottan töredezett, az embernek az az érzése, mintha valaki 4-5 oldalanként véletlenszerűen tépkedett volna ki lapokat a könyvből. Egy másik gyenge pont, hogy mennyire nincs jól megírva a cselekmény, és hogy mennyire nem sikerül feszültséget teremteni a kritikus pillanatokra. Az egyetlen “akciójelenet” olvasása közben például, ahol hosszas megfigyelés után végre sikerül leleplezni az összeesküvőket, és ahol nukleáris bombákkal is fel kell venni a harcot az emberiség árulói ellen, nemhogy nem rágtam tövig a körmeimet, hanem alig vártam, hogy a fejezet végére érjek.

 

A leginkább fájó hiányosság viszont az volt, hogy a történetben szinte kizárólag egydimenziós karakterekkel találkozunk. Az összes szereplő, legyen akár kiábrándult, kétségbeesett tudós, semmitől vissza nem riadó megszállott vagy földhözragadt rendőr, mind olyan, mintha pálcikaember lenne: nem nagyon értjük, honnan jönnek, mi hajtja őket, és végképp semmilyen hatással nincsenek rájuk a regény történései. Ez alól talán csak a főszereplő kivétel. Ő az idealista, meghasonlott tudós, aki folyamatosan ingadozik az emberi élet értékessége és az embernek az egész Univerzumhoz mért jelentéktelensége között. Egyik oldalon láthatjuk őt bölcs és megértő idős nőként, aki viszont elkeseredettségében nemcsak hogy elárulja az emberi fajt, és nem riad vissza a gyilkolástól sem, de még akkor sem rebben meg a szeme különösebben, amikor a tettei közvetve a saját lánya halálához vezetnek. Mindent egybevetve, ő sem az a valaki, aki belopná magát az olvasó szívébe.

 

screenshot_2021-05-01_hugoaward_cxl_jpg_webp_kep_620_387_keppont.pngLiu Cixin az eredeti kínai (2008), valamint angol kiadás (2014) borítójával a háttérben. Utóbbi hozta meg neki a sci-fi műfaj rangos elismerését, a legjobb regénynek járó Hugo-díjat (mellette).

 

Ezek tehát azok a tényezők, amelyek miatt nem lehet A Háromtest-problémát jól megírt regénynek nevezni. De ettől azért még lehet jó sci-fi. És valamit kell is tudnia, hiszen nem lehet véletlen, hogy a Netflix már egy ideje elhatározta, sorozatot készít a könyv és két folytatása alkotta Háromtest-trilógiából.

Ettől bármi csak jobb lehet

 

Térjünk rá magára a történetre. A legelső fejezetben a múlt század hatvanas éveinek kommunista Kínájában találjuk magunkat a Mao Ce-tung-féle kulturális forradalom felfutó szakaszában. A főszereplő, az asztrofizikával foglalkozó Ye Wenjie, miután végignézi, ahogy apját, az elismert tudóst megölik a maoisták, száműzetésbe kerül, ahol a korábbi traumák után újabb és újabb árulással és csalódásokkal kell szembenéznie. Pár év múlva elkerül a titokzatos Vörös part bázisra, amiről a kezdeti titkolózás után kiderül, hogy valójában egy hatalmas rádióteleszkóp, amivel üzeneteket küldenek a világűrbe. Kína ugyanis felismerte, igyekeznie kell, ha nem akar lemaradni a NATO-val és a Varsói Szerződéssel szemben az Univerzum intelligens életformáinak felkutatása terén. Mindebben persze a Párt Központi Vezetésének szigorú iránymutatása szerint járnak el, amibe mi, olvasók is kapunk némi betekintést. Megtudhatjuk például, hogy mik a veszélyei annak, ha az amerikai imperialisták vagy a szovjet revizionisták előbb lépnek kapcsolatba a földönkívüliekkel, akik emiatt esetleg majd nem a megfelelő következtetéseket vonják le a földlakók ideológiai fejlettségével kapcsolatban. Vicces és egyúttal szokatlan olyasmit olvasni az Univerzummal való kapcsolatfelvételre szánt levélben, hogy “a korábbi üzeneteket a bolygó imperialista nagyhatalmai küldték, véletlenül se hallgassanak az ufók rájuk, inkább álljanak a forradalom mellé”: ritka az olyan sci-fi, ahol az emberi faj nem egységes egészként, hanem ennyire (politikailag) tagoltan jelenik meg.

a909c82c94b8330ece6768267f93c6cd.jpgA történet katalizátoraként is működő Vörös part bázis rádiótányérja. Érdekesség, hogy az illusztráció a könyv első, kínai megfilmesítésének (2017) reklámanyagához készült. A filmet azonban soha nem mutatták be, a pletykák szerint minőségi problémák miatt.

 

A probléma akkor kezdődik, amikor Ye, miután felfedezi, hogy a Napot rádiófrekvenciás erősítőként tudja használni, titokban üzenetet küld a csillagközi térbe. A fénysebességű üzenet pedig nemcsak hogy célba ér, hanem válasz is érkezik rá mintegy négy fényév távolságból. A válasz azonban egyáltalán nem az, amire egy barátságos üdvözlés után számít az ember. Így Ye, akinek addigra rá kellett jönnie, hogy az emberi civilizáció története a folyamatos háborúkról, egymás és a környezetünk elpusztításáról szól, válaszút előtt találja magát. Ő pedig részben a céltalanság és az emberiségből való kiábrándulás hatására, részben a minden jel szerint sokkal fejlettebb idegen civilizációba vetett hitének köszönhetően úgy dönt, elárulja a Földet, és felfedi a bolygó helyzetét a földönkívüliek előtt.

 

Ye tettei azonban látszólag nem járnak semmiféle következménnyel. A világ halad tovább a maga útján, a kulturális forradalmat követően az emberek újra felismerik a tudomány fontosságát, és ennek köszönhetően az emberiség elindul az egyre gyorsuló technológiai fejlődés útján. Nagyjából negyven évvel később aztán hirtelen kezdenek megszaporodni a furcsa történések. Egyre több öngyilkos tudósról hallani, akik valamilyen módon mind azzal szembesülnek, hogy “a fizika nem létezik”. Emellett egy csomó egyéb jel is utal arra, hogy az emberiség elérte a természettudományos megismerés felső határát, a világ további nagy kérdéseire a tudomány már nem tud választ adni. Az események hátterében pedig feltűnik egy titokzatos számítógépes játék, az úgynevezett “Három test”.

 

Egy nem túl szép és nem is annyira új világ

 

A "Három test" egy olyan világban játszódik, ahol a bolygó három Nap körül mozog teljesen kiszámíthatatlan pályán. Emiatt az ott élőknek hosszan tartó jéghideg vagy tűzforró kaotikus korokat kell átvészelni, hogy az azokat követő hosszabb-rövidebb stabil korokban újra meg újra felvirágoztassák a civilizációt. A játékosok feladata megfejteni az égitestek mozgásának törvényszerűségeit, és ezáltal kiszámíthatóvá tenni a kaotikus világot. A játék újabb és újabb szintjein, más-más történelmi korokban, egyre fejlettebb tudományos módszerekkel igyekeznek kiismerni a bolygó és a három csillag mozgását. Ám hiába jutnak egyre közelebb a megoldáshoz, a próbálkozások végül sorra kudarcot vallanak, és egyre inkább elkerülhetetlennek látszik a felismerés, hogy a háromtest-problémának nem létezik megoldása. És valóban, az utolsó előtti szintre érve azt látjuk, hogy az emberek végleg elfordultak a tudománytól és a tudósoktól is. Einsteint például utcazenészként látjuk a játékban, akit mindenki csalónak tart. Ő maga sem hisz már a fizika törvényeiben, ahogy mondja: “Isten egy szégyentelen, vén szerencsejátékos!”. (Ami érdekes ellentétben áll a valódi Einstein kijelentésével, miszerint “Isten nem kockajátékos”.) Vagyis minden jel arra utal, hogy eljutottunk a tudomány végső határához, a civilizáció fennmaradása csak szerencsés véletlenek útján volt lehetséges, mostanra pedig nem maradt más megoldás, mint új bolygó után nézni. A játék utolsó jelenetében láthatjuk is, ahogy a szimulációban megismert bolygó lakói útra kelnek a világűr felé. Az úti céljuk a hozzájuk legközelebb eső csillag bolygói, amihez négy fényévnyi utat kell megtenniük. Egészen véletlenül a Földhöz, illetve a Naprendszerhez legközelebb eső csillag is éppen négy fényévnyire található…

7nz1bbs6oxgduufys.jpegHárom Nap! Ez még Luke Skywalkernek is sok lenne...

 

A véletlenek persze ebben a világban sem gyakoriak, és a játék lezárása után lassanként el is kezd körvonalazódni az események háttere. Ye negyven évvel korábbi árulása ugyanis mégsem maradt következmények nélkül. A távoli égitest, amivel kapcsolatba lépett, a Trisolaris, az utolsó még megmaradt bolygó abban a szomszédos csillagrendszerben, ahol a három nap kaotikus mozgása miatt már minden más elpusztult. A Trisolaris kilátásai sem nevezhetők biztatónak: hiába a több száz átvészelt kaotikus kor, a bolygó napjai meg vannak számlálva, csak idő kérdése, hogy a három nap által felerősödött gravitáció végleg megsemmisítse. A trisolarisiak ezért már el is határozták, hogy hátrahagyják bolygójukat, és új otthon után néznek. Éppen kapóra jött tehát a Földről érkezett üzenet, ami egy olyan stabil, kiszámítható, kellemes klímájú világot mutat be, amiről ők ez idáig csak álmodozhattak. Az pedig, hogy ezt a világot egy minden szempontból elmaradott fajtól lehet megszerezni, már csak hab a tortán.


Már ebből is gyaníthatjuk, hogy a trisolarisiak nem egy kedves nép. Az évezredeken át elviselt sanyarú körülmények hatására megtanulták, hogy mindent a fajuk túlélésének rendeljenek alá. A Föld meghódítása és az emberiség elpusztítása legalábbis semmiképpen nem jelent túl nagy árat a számukra. Egy bökkenő azonban még maradt: a négy fényév megtétele még trisolarisi technológiával is több mint 400 évbe telik, és ki tudja, mi várja majd őket 400 év múlva a Földön. Az emberiség fejlődése ugyanis az egyetlen megszakítatlan civilizáció során egyre gyorsult, amire a több száz trisolarisi civilizáció közül egy sem volt képes, náluk a fejlődés sebessége végig egyenletes maradt. Így hát ki kell találni, hogyan fogják kordában tartani a Föld fejlődését. És úgy néz ki, a trisolarisiak mégsem kizárólag a véletlennek köszönhetik a fennmaradásukat: a megoldás ugyanis, amivel előállnak, az egész történet legötletesebb része, már csak emiatt is érdemes lehet elolvasni a könyvet.

 

three_body_cover_0.jpgA "Három test" videójáték az emberi történelemből kölcsönöz szereplőket és helyszíneket. A játékosok feladata fizikai törvények megfejtése, az olvasót viszont az foglalkoztatja inkább, hogy hol játszódik a történet - és főként, mikor? (Forrás: Tor Books)

Ettől bárminek jobbnak kellene lennie

 

És ezzel vissza is értünk az ajánlás kérdéséhez, A Háromtest-probléma bőven tartogat újdonságot azok számára, akiknek a sci-fi többet jelent, mint egy jövőben tett utazás. A könyv, a zavaró hiányosságai mellett, felvet nem is egy olyan kérdést, amiről hosszan lehet elmélkedni és vitatkozni. Az egyik ilyen, ma sem mellékes kérdés, hogy milyen az emberiség és a tudomány viszonya, milyen szerep jut a tudósoknak a különböző korokban. És ha valami komolyan megkérdőjelezi azt, hogy a világunk működése egzakt törvényszerűségekkel leírható, vajon akkor mi marad számukra?

 

A másik nagy kérdés, hogy mire számíthatunk és mennyire lehetünk optimisták az általunk keresett földönkívüli értelmes élettel kapcsolatban. Vajon nem túlzott naivitás azt gondolni, hogy pusztán azért, mert egy másik civilizáció technológiailag sokkal fejlettebb nálunk, egyúttal az erkölcsi fejlettségük is meghaladja a miénket? Vagy épp ellenkezőleg, hiba lenne a köztünk, emberek között meglévő bizalmatlanságot és gyanakvást egyből rávetíteni egy idegen fajra, akiknek a céljairól semmit sem tudunk? A kérdés nem egyszerű, az óvatosság viszont mindenképpen indokolt: a jelenleg rendelkezésünkre álló tapasztalatok alapján az Univerzum értelmes lényei által alkotott civilizációk nem nevezhetők sem kimondottan empatikusnak, sem különösebben bölcsnek.

three-body-problem-book-series-main.jpegTalán a két folytatás is jobb lehet... (Forrás: Tor Books)

 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fictionről egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr2916519220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.05.01. 21:51:14

Trisolaris lakóinak nem 3 test, hanem 4 test problémájuk van bolygójuk mozgásának analitikus leírása kapcsán. Szerencsére numerikusan a 4 test probléma is már régen leírható, igaz, ahogy a bolygó pálya szimulációja egyre távolabbi jövőkről szól, úgy egyre pontatlanabb lesz. :-(

Ja. És ha van rajtunk kívül értelmes civilizáció a zűrben, akkor valószínűleg ők sem jobbak mint a mi "Deákné vásznaink". :-( Azt hiszem egy szerencsénk van, rajtunk kívül nincs senki az űrben. Max bakteriális véglények. :-( :-) Ez egyben a jó hír is, ha sejtésem igaz, elég magunkra és az emberiségre vigyáznunk. :-)

Echo73 2021.05.02. 23:05:41

Elég sok sci-fi ismeretével felvértezve mondhatom, hogy ez a regénytrilógia nagyon különleges, de valóban nagyon rosszul van megírva. Jelenleg a harmadik rész közepén járva, érdekes érzés, hogy nagyon kíváncsi vagyok a végére (egyébként az első két rész is a végére ad egy-egy jó befejezést, gondolatot) de nagyon nehezen tudom átrágni magam a sok érdektelen szereplővel történő érdektelen eseményen. Talán nagyon máshogy látja a világot, de kár, hogy ilyen jó alapötletet, ennyire túlfilozofálva írta meg. Ennyire nagy időintervallumot nehéz azonos szereplőkkel végigvinnie. Neki sem sikerül teljesen, ráadásul annyira furán gondolkodó, kétdimenziós karakterek vannak benne, hogy nem sikerült azonosulni velük. (meg a kínai nevek megjegyzése is nehezen ment). Nem is tudom elképzelni ez filmen hogyan fog működni. Mindenesetre most már végigküzdöm magam a végéig, de nincs az a kellemes izgalom, amit egy jó könyvnél érzel, ha leteszed és várod, mikor olvashatod újra.

korxi 2021.05.04. 21:27:32

Én ezt a könyvet többször néztem már a google könyvekben, és most akkor letöltsem, vagy ne?
Azt írja a poszt meg a fenti két komment, hogy nem valami jó. Na de mégis poszt született róla, és akkor most kíváncsi vagyok hogy ha szar is, akkor hogyan szar:)

PFreddy 2021.05.04. 22:24:40

@korxi: Várj, segítek. Mi a fontosabb számodra egy regényben: a sztori és gondolatvilág vagy a stílus, karakterek és érzelmi világ? Ha utóbbiak, akkor hagyd el, mert bántani fog a könyv. :)

korxi 2021.05.08. 20:33:14

@PFreddy: Az a helyzet hogy sci-finél inkább az első, az író jól tudjon kitalálni egy világot és azt koherensen mutassa be. Ne csapjon át fantasyba vagy gagyi űrmesébe. De nagy bölcsen azzal egészítem ki, hogy a második részt illetően is legyen meg legalább a minimumszint.
süti beállítások módosítása