Csillagvizsgáló

Amikor visszasírjuk a globális felmelegedést

Kritika Andy Weir: Hail Mary-küldetés c. regényéről

2021. augusztus 02. - PFreddy

Képzeljük el, hogy a Föld végzetes veszélybe került. Az emberiség néhány évtizeden belül megtizedelődik, az odavezető egyre kétségbeejtőbb évek során éhínség, háborúk és járványok kezdik ki a civilizációnk alapjait, a túlélők pedig napról napra követhetik, hogyan válik egyre reménytelenebbé harcuk a láthatatlan ellenséggel szemben. És most képzeljük el, hogy valamilyen csoda folytán épp mi vagyunk a leginkább alkalmasak arra, hogy egy utolsó próbálkozással elébe vágjunk a katasztrófának, amivel örökös helyet kapunk a bolygó legnagyobb hőseinek listáján. A kitüntetéseket, márványszobrokat és egész oldalas fényképeket a jövő történelemkönyveiben azonban nem adják olcsón.

 

Ajánló Andy Weir „A Hail Mary-küldetés” című könyvéhez, Vendégszerző tollából.

 

project-hail-mary-cover.jpg

A Hail Mary-küldetés – Egy utolsó nagy dobás

Egy világjárvány éveit átélve mindannyian megtapasztaltuk, milyen tehetetlenek is tudunk lenni egy szabad szemmel nem látható ellenséggel szemben, aminek a létezéséről korábban nem is nagyon tudtunk. De mi a helyzet akkor, ha a betegség nem embereket, hanem csillagokat támad meg? Andy Weir legújabb regényében megtörténik az emberiség első találkozása egy földönkívüli életformával, de ebben a világraszóló eseményben nincs túl sok köszönet. A parányi űralga (vagy asztrofág, ahogy a könyvben nevezik), ami közvetlenül a csillagokból származó elektromágneses sugárzással táplálkozik, egész egyszerűen elfogyasztja a Nap energiáját, minden korábbinál pusztítóbb jégkorszakot hozva ezzel a Földre. És az igazán meglepő fordulat még csak ezután következik: a teljes kétségbeesés és egymás torkának ugrás helyett az emberiség korábban elképzelhetetlen összefogással reagál, hogy megvalósíthassák a tervet, ami talán elvezethet a földi élet fennmaradásához. Az esély erre végtelenül kicsi, az ár viszont csillagászati, de még így is megéri, hiszen a világ megmentéséről van szó. Így hát megszervezik az expedíciót, ami remélhetőleg rátalál majd a csillagközi járvány ellenszerére. Az ehhez szükséges technikai hátteret ironikus módon maga az asztrofág teremti meg, ami szinte tökéletes, bár kicsit labilis energiaforrásként megoldást nyújt az űrutazás egyik leggyakoribb problémájára, vagyis az üzemanyag kérdésére. Végül nincs más hátra, mint kiválasztani a küldetés résztvevőit, akik önként vállalják az utat a több mint tíz fényévre található csillagrendszerbe, ahol az asztrofágprobléma megoldása rejtőzhet.

 

7446308_5.jpgA magyar kiadás borítója. (Forrás: Fumax)

 

És az megvan, hogy a mikrobiológus és a mérnök találkoznak egy közeli naprendszerben?

Ezek azok az események, amelyek elvezetnek a történet nyitó jelenetéhez, ahol találkozunk a főszereplővel, Dr. Ryland Grace-szel, amint éppen nem túl irigylésre méltó perceket él át. Két holttest társaságában ébred fel egy elég furcsa helyen, ahol egy robotkar kezdi üldözni, ráadásul a saját nevére sem emlékszik. A hely furcsaságának okára hamarosan fényt derít (előbb, mint arra, hogy ki is ő pontosan), és megoldódik a holttestek rejtélye is: Grace és két társa alkották az asztrofággal hajtott Hail Mary űrhajó legénységét, és az eltelt több mint három évet mesterséges kómában töltötték, mialatt a hajójuk eljuttatta őket egy tizenkét fényévre lévő csillaghoz, amit valamiért megkímélt az asztrofágfertőzés. A mesterséges kóma azonban, minden óvintézkedés ellenére, végzetesnek bizonyult Grace társai számára, ezért a megérkezés után immár egyedül őrá vár a feladat, hogy megtalálja az űralga ellenszerét. A saját és a Föld összes lakójának szerencséjére, Grace-nek nem nagyon marad ideje pánikolni, és mikrobiológusként, valamint az asztrofágok szakértőjeként van is némi esélye arra, hogy megszerezze a szükséges információt. Ám az expedíció még így is kudarcra lenne ítélve, ha nem érkezne váratlan segítsége. Innentől kezdve pedig a tét megduplázódik, már nemcsak a földi élet forog kockán, hanem a 40-Eridani nevű csillag körül keringő bolygó lakóinak – az első hallásra kissé bizarr, de végtelenül barátságos és találékony, amúgy ammóniát lélegző és nehézfémeket fogyasztó ötlábú pókok – világa is.

Izgalmasnak tehát mindenképpen izgalmas történetről van szó, de ezen kívül is van még pár olyan tényező, ami A Hail Mary-küldetést nagyon jó könyvvé teszi (a magyar változat címe azonban semmiféleképpen nem tartozik ezek közé).

 

Science is fun

Az első, ami viszont nagyon is ide tartozik, az az, ahogy Weir a kísérletezésről, a tudományos megismerésről és általában a tudományos kérdésekről ír. Ide sorolhatók az olyan egyszerű (de azért nem mindennapos) problémák, hogy hogyan derítsük ki, hogy a Földön vagyunk-e, vagy miként bizonyosodjunk meg arról, hogy egy másik naprendszerbe kerültünk (tipp: mindkét kérdésnél segít, ha van nálunk egy stopper). Vagy éppen, hogy mit tehetünk, ha elveszítünk egy felbecsülhetetlen értékű, néhány mikronos asztrofágot. Aztán ott vannak a fajsúlyosabb kérdések, hogy hogyan működik az űralga, és mi teszi őt tökéletes energiatárolóvá és hajtóművé egyszerre, hogy honnan lesz gravitáció egy „álló” űrhajón, vagy hogy miként küldhetünk embereket 12 fényév távolságra anélkül, hogy a stressz, az összezártság és az unalom végezne velük. Ezeket a kérdéseket, számtalan továbbival együtt, mind lelkiismeretesen elmagyarázza nekünk a főszereplőnk, de az alaposságon túl (a magyarázatát követően egy rövid ideig még a relativisztikus fizika és az idődilatáció is érthetőnek tűnt) sokkal meghatározóbb a lelkesedése. Grace odavan a tudomány minden formájáért, és ezt egyáltalán nem titkolja. Számára nem jelent különbséget, hogy épp tizenéveseknek tart természettudomány-órát vagy pedig elsőként kerülhet kapcsolatba egy földönkívüli faj első példányaival és kísérletezhet velük egy high-tech laborban. Mindkét esetben egy olyan embert látunk magunk előtt, aki igazán boldog és elégedett.

 

unnamed_5.jpg

Andy Weir ismét nagyot alkotott 'A Marsi' után.

 

Vannak persze elgondolkodtató tudományos kérdései is a könyvnek, például, hogy jó ötlet-e kicsempézni a Szahara egynegyedét, hogy üzemanyagot termeljen a Hail Mary számára, hogy megtehetjük-e, hogy nukleáris robbantásokkal újra meg újra megolvasztjuk az antarktiszi jég egy részét, ami az üvegházhatást fokozva némi extra időt kölcsönöz a földi élőlények számára, vagy hogy milyen elméleteket állíthatunk fel a földi és földönkívüli életformák kifejlődéséről és a köztük lévő esetleges kapcsolatokról.

Ezeknek a témáknak az együttese pedig elég jó eszköz arra, hogy magához láncolja a sci-fi-rajongó olvasótábor tudományhoz vonzódó részét.

 

Milyen egy rendes földönkívüli?

Könyvben is, filmben is számtalan alkalommal találkozhattunk már „idegenekkel”, vagyis intelligens földönkívüli civilizációk tagjaival. A kreatívabbnál kreatívabb elképzelésekben van néhány jellegzetes közös vonás: az idegen faj tagjai általában nagyon is „emberszerűek”. Úgy néznek ki, mint mi, hasonló az anatómiájuk és az érzékelésük, ugyanabban a frekvenciatartományban látnak és hallanak, jól megvannak a mi légkörünkben, nem jelent problémát számukra az emberi táplálék elfogyasztása, és általában kifogástalanul beszélnek angolul. Persze nem minden földönkívülire igaz az összes fenti tulajdonság, de még ha el is fogadjuk az olyan furcsa teremtményeket, mint E. T. vagy a kis zöld emberkék, egy labrador méretű, ötlábú fémes óriáspók nem az, amire az első nagy találkozásnál számít az emberiség.
Ám ha mégis így alakulna, érdemes felidézni Ryland Grace esetét, még mielőtt rémülten világgá szaladnánk (amit egy űrhajón nem is lenne egyszerű megtenni), hátha nekünk is olyan hatalmas szerencsénk lesz, mint neki volt, amikor az elképzelhető legjobb barátot sodorta az útjába az univerzum. Rocky, az óriáspók a legkevésbé sem hasonlít az emberekre. Hanghullámok segítségével tájékozódik, hatos számrendszerben számol, balmenetes csavart használ, a teste nagyrészt fémből és más szervetlen anyagokból áll, az „ereiben” higany folyik és ammóniát lélegzik egy több száz fok hőmérsékletű bolygón. De ami még ennél is furcsább, hogy egyáltalán nem ijed meg az idegen lénytől, hanem barátságosan közeledik felé, és egyből össze akar fogni vele, hogy „ketten együtt kitudományozzák az asztrofág megölését”.

 

e3yssg8uyaaozm4.jpg

Rocky, az ötlábú idegen karakteere gyors népszerűségre tett szert az interneten, ez pedig máris számos illusztrációt eredményezett.

 

A számos különbség mellett van viszont jó pár meglepő hasonlóság is, például az, hogy mennyire azonos tempóban zajlott a két faj tudományos és műszaki fejlődése. És ha továbbgondoljuk ezt a kérdést, vajon milyennek képzelhetjük el annak az intelligens földönkívüli fajnak a tagjait, akikkel az emberiség majd elsőként megismerkedik? Vajon leszünk annyira különbözőek, hogy felkeltjük egymás kíváncsiságát, de elég hasonlóak is ahhoz, hogy ne a fenyegetést lássuk a másikban?

 

És egy jól megírt regényhős?

Valljuk be, Ryland Grace első látásra nem tűnik ideális választásnak egy ilyen küldetésre, sőt, talán még másodikra sem. Nem egy hősies alkat, nehezen dolgozik együtt másokkal, és olykor-olykor az elkötelezettsége is megkérdőjeleződik. De akkor minek köszönheti, hogy végül mégis az ő karaktere válik a könyv legfőbb vonzerejévé?

Az első, igazán elcsépelten hangzó érv, hogy Grace iszonyúan jó fej. Gyakorlatilag már a legelső jelenetek egyikében belopja magát az olvasó szívébe azzal, ahogy órát tart a diákjainak. És ez az érzés csak fokozódik, ahogy más oldalait is megismerjük. Nem elég, hogy tehetséges tudós, amikor úgy érezte, hogy nem bírja tovább elviselni a tudományos világ fantáziátlanságát és tekintélyelvűségét, inkább pályát váltott, és középiskolai tanárnak állt. És ahogy már láttuk, nem igazán érdekli, hogy milyen körülmények között, de imád a természettudományokkal foglalkozni. Emellett nemcsak, hogy ő az első ember, aki kapcsolatba kerül egy idegen lénnyel, de azt is elmondhatja magáról, hogy ő az első, aki végzett egy földönkívülivel. Ráadásul gyakorlatilag tökéletesen hajtja végre az emberiség első kapcsolatfelvételét egy intelligens életformával. Szóval egy minden kétséget kizáróan érdekes és szerethető karakterről van szó. Az érdekességét pedig csak fokozza az, ami hiányzik belőle. Grace ugyanis nem egy bátor ember, ő maga sem csinál ebből titkot. Viszont dacára a hiányzó bátorságnak, magára hagyatva, kritikus helyzetekben kivétel nélkül helyes döntéseket hoz. Ennek köszönhetően pedig a könyv végén azzal szembesülünk, hogy a szemünk előtt épült fel egy igazi hős karaktere. Olyan valakié, akire mindannyian szeretnénk egy kicsit (vagy éppen nagyon) hasonlítani. De igazából már az is nagy élmény lenne, ha egyszer személyesen beszélgethetnénk vele. Az, hogy erre mekkora az esély, már spoiler lenne, ezért inkább mindenki olvassa csak el A Hail Mary-küldetést.

 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fictionről egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr2216646402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2021.08.02. 19:13:16

Hogyan lehetett volna az asztrofág problémát könnyen, gyorsan, olcsón megoldani, egy ilyen eszement küldetés helyett? A válasz: robotszondákkal be kell gyűjteni a Vénuszról a Nap felé induló asztrofágokat és asztrofág meghajtásos robotűrhajókkal elküldeni őket a Földhöz. Ott orbitális pályáról asztrofág fénnyel működő reflektorokkal kell bevilágítani a Föld felszínét és ezzel szabályozva az éghajlatot, megoldani a klímaváltozást. Ha jól müxik a motyó, utána ezzel lehet a Marsot is terraformálni. És mindezt egy átlagos űrhajózási szakember kb. 1 másodperc alatt kitalálja és átlátja. Még jóval azelőtt, hogy bárki elkezdene gondolkodni a Hail Mary küldetés tervein.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.02. 21:01:18

Ez ugye nem egy nagy sikerű trilógia első kötete?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.02. 21:05:08

@steery:

Na jó, de akkor nem lett volna regény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.02. 21:21:58

Olvasom az angol eredetit és a magyar fordítást, egyelőre csak beleolvasás szintjén. Így elsőre nagyon nem tetszik a magyar fordítás:

"Oh my God it’s good! It’s so good!"

A magyar fordításban:

"Jesszumpepi, hogy ez mennyire jó! Szenzációs!"

vagy:

"The robot arms make a play for me"

A fordításban:

"A robotkarok bepróbálkoznak"

Jesszumpepi, BEpróbálkoznak... Erőltetett jópofizó szöveg.

A marsitól nem voltam elragadtatva, akkor már inkább Cixin Liu. Azért elkezdem olvasni, de az angolt, nem a magyar fordítást.

lenörd hofstadter 2021.08.03. 07:32:35

indexes címfirkász ismét nagyot alkotott:

"A Marsi írója ismét nagyot alkotott, az eredeti ötletektől hemzsegő új könyvében már időben és térben is messzire nyúl."

Pajtás, csak amit a cikkben ír a blogger, annak alapján lehet sorolni fél oldalon keresztül a címeket amikben ezek az "eredeti ötletek" már akár évtizedekkel ezelőtt szerepeltek.
Vér helyett higany. Alient nézd meg. Bármelyiket.

kofolafan 2021.08.03. 08:29:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Köszönjük, most már tudjuk, hogy milyen remek az angoltudásod! Gratulálok, ez ELKÉPESZTŐ!!!!

Ami a magyar fordítás kritikáját illeti, csak egy ingyenes infó, csak itt, csak most, csak neked: van olyan, hogy irodalmi fordítás, ami ad a fordítónak egy művészi szabadságot; nem kötelező szó szerint átültetnie a forrásszöveget.

PFreddy 2021.08.03. 10:02:59

@lenörd hofstadter: Bár szó szerint az 'eredeti' ötlet az sejteti, hogy még soha senki emberfia nem írta le, sőt, lehetőleg nem is gondolt rá mióta felvirradt az emberiség hajnala, könnyen belátható, hogy ilyenek manapság már nincsenek. Írj le bármilyen sztorit, és találni fogunk hasonló vagy teljesen megegyező példákat a scifi irodalomban, pusztán a megjelenő novellák, regények mennyisége miatt.

Épp ezért az én olvasatomban az 'eredeti' írói ötletek az el nem koptatott, ritkán használt megoldások kreatív kombinációját jelenti. Például az asztrofág probléma és annak "kezelése" épp ilyen.

Andy Weir esetében ez azért is kritikus fontosságú, mert a Hail Mary még csak a hamardik regénye, de a szinopszis olvasásakor joggal merülhet fel mindenkiben, hogy "ne már, megint egyedül marad egy űrhajós, akinek kreatív mérnöki és fizikai ismeretekkel használatával kell megmenekülnie"?

Szóval ja, szerintem megállja a helyét a megfogalmazás.

PFreddy 2021.08.03. 10:04:38

@kofolafan: Ez így van, de nekem már A Marsinál is az volt a benyomásom, hogy valaki három lépés távolságból követi a szlenget és a netes nyelvezetet, és úgy próbálta életszerűvé tenni a párbeszédeket. Ez pedig éppenséggel nem növeli az élvezeti faktort.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.03. 11:17:02

@lenörd hofstadter:

Már A marsi alaptörténete sem volt új, Defoe elég régen megírta Robinson Crusoe címmel. De jó, ebbe nem kötök bele, a legtöbb ötletet valamikor valaki már kitalálta.

Rovarféle földönkívüliek (jó, a pókok nem rovarok): Alan Dean Foster: Kristálykönnyek - különösen ötletes, ahogyan leírja a lárvák fejlődését, felnevelését.

Több száz fokon működő földönkívüliek: Hal Clement: Iceworld - ráadásul főképp a földönkívüliek szemszögéből nézve, ami kimondottan izgalmassá teszi a könyvet. A Jégvilág természetesen a mi Földünk. :)

Mivel (még?) nem olvastam el Weir új könyvét, nem tudok több előzményt említeni.

lenörd hofstadter 2021.08.03. 11:35:37

@PFreddy:

Nem kicsit vicces, de elég csak egy magyar könyvet említeni, és már a nagyja le van fedve:

A Galaktikai Urai

Szóval nem túl sok eredetiség lehet a könyvben.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A Kígyó Szíve
ha már a légkör különbözőségénél tartunk.

Egyik nagy kedvencem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.03. 11:52:40

@kofolafan:

A gúnyos kommented csak a járatlanságodat bizonyítja a műfordítás terén, amúgy nem érdemelne reagálást, mások kedvéért írom:

A magyar fordításban általam kifogásolt szavak, kifejezések az angol eredetiben nem kötődnek egy adott időszak szlengjéhez. Mondhatni a stílusuk korfüggetlen,nem divatszavak. A "My God" felkiáltás 100 éve is elment, nem rítt ki az adott kor nyelvéből, és 100 év múlva sem fog. A "Jesszumpepi" ezzel szemben 40-50 éve lehetett divatszó a magyarban, ott is csak egy rétegnyelvben - már régóta senki nem használja. A "bepróbálkozni" ezzel szemben egy nagyon suta kísérlet a mai divatos nyelvre, nem is beszélve a "be" igekötő mostanában elharapódzó értelmetlen használatáról: bepróbálkozik, bealszik, benéz stb.

Szóval a lényeg: Az angol szöveg - legalábbis e tekintetben - 50 év múlva sem fog avíttnak tűnni. A "Jesszumpepi" már ma is röhejes és elavult, a "bepróbálkozni" a mai, nyelvileg kevésbé művelt/igényes beszédstílus része, ami nem jellemző a főszereplő angol nyelvi stílusára.

Kyria 2021.08.03. 12:15:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ma megtudtam, hogy röhejes és elavult vagyok, de én bizony szoktam használni a "Jesszumpepi" kifejezést. (Igaz, 53. életévemben leledzem, úgyhogy megyek is a sarokba.) No de alapvetően a könyvajánlóért kalandoztam erre, mert 'A marsi' nekem nagyon tetszett, a második regénye kicsit kevésbé, de ettől még érdeklődéssel várom a harmadikat. Látom, itt nagy szakértők vannak, úgyhogy ha tud valaki ajánlani jó sci-fi-t, ne fogja vissza magát. (Az eddig felsoroltakat megnézem.) Előre is köszönöm, további szép napot:)!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.03. 12:20:06

@lenörd hofstadter:

A kígyó szíve nekem is tetszett, ahogy Jefremov talán legjobb műve, Az Androméda-köd is.

Ám azért A kígyó szíve esetében kissé kilóg a lóláb, vagyis az ideológia, ami persze nem biztos, hogy Jefremov hibája, tekintve azt, mikor íródott. Murray Leinster hasonló témájú, ám egészen más megoldást alkalmazó műve izgalmasabb, a slusszpoén meg zseniális: űrhajót cserélnek. A legvége még humoros is, a két űrhajó legénysége indulás előtt disznó vicceket mesél egymásnak. :)

Nyilván tagadhatatlan azért, hogy Leinster könyve is kötődik a megírása korához, a küszöbön álló hidegháborúhoz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.03. 12:36:25

@Kyria:

Ha jó hard sci-fit akarsz olvasni, akkor ajánlok figyelmedbe két Magyarországon kevésbé ismert szerzőt: Charles Sheffield és James P. Hogan.

Jack McDevitt és Robert J. Sawyer magyarul is olvashatók, bár egyikük sem kimondottan hard sci-fi, és biztos rég olvastad már őket. De Hal Clement sem csak a Csillagfényt és Az elveszett rakétát írta. Murray Leinster már szóba került.

Cpt. Flint 2021.08.03. 12:36:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "akkor már inkább Cixin Liu"
Hátizé... nekem meg vele volt kellemetlen élményem. A Háromtest probléma első kötete nagyon bejött. A második számomra iszonyúan túlbonyolított zagyvaság volt. A harmadik meg időben és térben óriási bakugrásokat téve ért el egy erősen misztikus nemmegoldás megoldáshoz.

Cpt. Flint 2021.08.03. 12:41:28

@kofolafan: "van olyan, hogy irodalmi fordítás, ami ad a fordítónak egy művészi szabadságot"
Ezt hívják hivatalosan "műfordítás"-nak, amely kifejezést ezek szerint te nem ismered, de azért ismeretterjesztést tartasz róla. Az a helyzet, hogy ahogy a megszólított is írta neked, attól, hogy valami műfordítás (azaz él a fordító némi művészi szabadsággal), még lehet szar. Lehet hibás, és lehet csak simán életszerűtlen, stílustalan, anakronisztikus stb. És nyugodtan lehet kritizálni is egy műfordítást.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.03. 12:47:33

@Cpt. Flint:

Cixin Liuval én is pontosan így voltam, az első kötet nagyon tetszett, a másik kettő csalódás volt. Kár volt megírni a 2. és a 3. kötetet, de hát manapság divat a trilógia. Még nem vettem rá magam a Ball Lightning elolvasására, de majd sort kerítek rá.

A Mátrix 2. és 3. részét is kár volt leforgatni, ha már itt tartunk.

Cpt. Flint 2021.08.03. 12:57:25

@Kyria: Kim Stanley Robinson: Vörös Mars. Sztugackijéktól gyakorlatilag minden ajánlott. James S. A. Corey "Térség" sorozata. John Scalzi "Vének háborúja" sorozata. Joan Slonczewski "Elízium" sorozata. China Miéville-től a Perdido Pályaudvar (esetleg az Armada is). Asimovtól minden. Bradburytől minden. Orson Scott Card "Ender" és "Árnyék" sorozat, "Teremtő Alvin" sorozat. Frederik Pohl "Átjáró" sorozata. Szergej Lukjanyenkotól kb. minden. És még elmondhatatlanul sok minden...

Kyria 2021.08.03. 14:18:30

@Cpt. Flint: Köszönöm szépen. A sorozatokért nem annyira rajongok, de azért persze megnézem, hátha lesz kivétel. Robinson nekem kicsit "száraz", valószínűleg éppen azért is tetszett annyira 'A marsi', mert volt benne cselekmény, érthető magyarázatok és még humor is, amivel ebben a műfajban nem nagyon találkozni (eddigi tapasztalataim szerint). Végigolvasva a kommenteket, mindenesetre kaptam ötleteket, köszönöm szépen!

fd 2021.08.03. 14:58:34

Egy inkább antihős, mint bátor? Aki minden körülmények közt eljut a helyes döntésig?
Golan Trevize.

Bambano 2021.08.03. 17:38:43

a manóba, hiba volt ezt a posztot elolvasni...
épp most olvasom a regényt, elspoilereztem magamnak...

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.03. 17:59:14

Többen hoztak példákat olyan könyvekre, amelyekben hasonló ötletekkel találkozhatunk. Ha kell, ide sorolhatjuk Francis Carsac mindenkinek ajánlható regényét is, a Sehollakókat, amelyben egy idegen faj (mislix) a csillagokat oltja ki, pusztulásra ítélve a csillag bolygóin élőket. De nem nagyon pártolom az ilyen összehasonlításokat, hiszen már mindent megírt valaki valamilyen változatban, de a regények szerencsére nem pusztán alapötletekből állnak.

Mellesleg, ha lehet tudni: miért lett a posztban kitárgyalt regénynek "Üdvözlégy-küldetés" a címe?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.03. 20:06:34

@Androsz:

"egy idegen faj (mislix) a csillagokat oltja ki, pusztulásra ítélve a csillag bolygóin élőket."

Jack McDevitt megírta ennek az ellenkezőjét is az Omega című könyvében, amikor egy ismeretlen faj csillagokat nem kiolt, hanem felrobbant, mintegy galaktikus tüzijátékot rendezve.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.03. 20:52:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt már Lem is megírta. :-) Az Elektrubadúrról szóló fejezet így végződik:

"Trurl végre előbújhatott és fellélegezhetett. Igaz, hogy a déli égbolton időnként különös szupernova-felvillanásokat látni, amilyenekre a legöregebbek sem emlékeznek, és holmi kósza hírek szerint ez a jelenség a poétagéppel függ össze. Az illető királynak ugyanis az a szeszélye támadt, hogy csillagmérnökeivel rákapcsoltatja az Elektrubadúrt néhány fehér óriás csillagcsoportjára, így minden versszak gigászi napkitöréssé válik, s a világmindenség legnagyobb költője tűzlüktetéssel sugározza szét műveit a kozmoszban."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.03. 21:19:21

@Androsz:

Na, ez eszembe sem jutott, pedig illett volna. Na de Lem már csak ilyen (sajnos csak volt), sziporkázik az ötletektől, és a Kiberiáda különösen ilyen: amiből más egy egész könyvet megírna (persze ezzel nem Jack McDevittet bírálom, az Omega ennél az ötletnél azért sokkal több), ő csak úgy mellékesen megemlíti, aztán el is van felejtve.

Mellesleg ha már fordítás is szóba került, Murányi Beatrix zseniálisat alkotott a Kiberiáda fordításával.

Lem sajnos manapság méltatlanul mellőzött szerző. Nem tudom, szerepet játszott-e ebben a lengyel nyelv. A műveit csak sok-sok év késéssel fordították le angolra. Legkedvesebb Lem-könyvem, Az Úr hangja például 15 évvel később jelent meg angolul. Biztos olvastad te is, de ha nem, feltétlenül olvasd el.

Bár ha belegondolok, pl. Zsoldos Péter művei is megállnák a helyüket bármilyen összehasonlításban. Nem is tudom, fordítottak-e tőle bármit angolra.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.03. 23:06:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, Murányi Beatrix nekem is eszembe villant, amikor a műfordításról esett szó. Nekem a másik műfordító-félisten: Farkas Rudolf, aki Tom Wolfe könyvét, Az Igazakat töltötte meg pezsgő élettel. Egy-két helyen összevetettem az angollal, és a magyar mulatságosabb. De igazság szerint ezt a Nagy Bradburyről is elmondhatom, aki egy próza-költőfejedelem volt, csak a legszebbeket lehet elmondani róla, de amikor beleolvastam a 451 Fahrenheit-fok angol eredetijébe, kicsit meglepett a szöveg viszonylagos egyszerűsége. Nem mintha én olyan fenomenálisan olvasnék angolul, hogy ihaj, de épp ezért, az, hogy én ennek ellenére is ismerem és értem és egyszerű szavakkal is le tudom fordítani Bradbury szavait, az furcsa érzés volt. Egyébként a feleségem, aki nálam jobban beszél angolul, megerősített ebben.

Lem kedvencem. Annak ellenére, hogy vannak számomra unalmas könyvei is. Az Úr hangja épp ilyen. Jó, de nem tetszik. Egyébként ő maga írta, hogy "Nem izgalmas kalandregényt írok", és egy ilyen nagyszerű író véletlenül nem fog olyan látványosan passzív stílusban írni, mint ahogy ezt a regényét írta meg. Ezt ő ilyennek szánta.

Zsoldos a másik kedvencem. Nem írt rosszat, ami szinte példátlannak mondható. Megnéztem az Amazonon, A feladat létezik angol és német nyelven, Az utolsó kísértés ("- Wiking III") németül és az Ellenpont portugálul. Eszerint akkor azért ott lehet ő a külföldi kiadásokban is. Zsoldos tiszta, olvasmányos nyelven írt, biztos, hogy fordíthatták is szép számmal, a Google a Péter Zsoldos mellé rögtön feldobta a "The Mission"-t.

Cpt. Flint 2021.08.04. 16:49:59

@Kyria: hm, ezek többnyire nem úgy sorozatok... igazából önállóan is megállnak a lábukon az egyes sztorik. de ha megszereti az ember a karaktereket, és/vagy a hátteret, univerzumot, akkor örülni tud egy sorozatnak. :D
Robinson többnyire nekem is túl elvont, a Vörös Mars éppen talán a legkevésbé az. De ízlések és pofonok, természetesen...
A felsoroltak között több olyan is van, ami kimondottan izgalmas, és/vagy humoros, szórakoztató. Féltem is, hogy valakitől megkapom, hogy űroperetteket (is) reklámozok.

Cpt. Flint 2021.08.04. 16:57:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Androsz: Emlékszik még valaki a "A feladat" koprodukciós film(sorozat) verziójára? Szerintem is óriási volt Zsoldos. Lem meg már mindent megírt... :D De ő sem volt többnyire egy optimista alkat, mint Bradbury. De a Pirx és a Kiberiáda ott van ellenpontnak az Éden vagy a Kudarc mellé.

Kyria 2021.08.04. 17:14:20

@Cpt. Flint: Köszönöm szépen, közben megnéztem az ajánlásokat és többnél úgy találtam, hogy valószínűleg nem vágna a profilomba. Amik fennmaradtak a rostán: nyilván a posztban szereplő mű abszolút első helyen, aztán Brandon Hackett: Xeno, Neal Stephenson: A hét Éva, sorozat tekintetében pedig Pierce Brown: Vörös lázadás (bár 6 könyv!?, hát mit lehet elmondani ennyiben???). Általánosan az a baj, hogy viszonylag kevés olyan regény van, ami nagyon mélyen megragad és mivel már nem vagyok fiatal, ezt szeretném elkerülni. A nagy könyves cégek listái tapasztalataim szerint nem sokat érnek, inkább támaszkodom a Moly-ra és az be is szokott jönni, ami ott százalékosan erős, abban ritkán csalódtam. De hangsúlyozom, hogy nagyon szépen köszönöm az ajánlásokat Mindenkinek!

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.05. 14:51:43

@Kyria: Ha olyat akarsz olvasni, ami mélyen megragad, akkor nekem van két ajánlatom. Az egyik már régen megjelent nálunk, a Végjáték, amit ha nem olvastál, akkor szerintem épp ideje pótolni. A filmet ha láttad, akkor tudd, hogy az csak egy vékonyka kivonat volt a könyvből, és az olvasáshoz jobb is elfelejteni.

A másik ajánlatom a Toronyház, a jó nevű J. G. Ballard érdekes regénye. Tulajdonképpen alig lehet scifinek mondani, mégis a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban jelent meg, mert van benne valami scifis letisztultság. Csak egy toronyházról szól, amelyben kezdenek elromlani a dolgok, de nincs semmilyen rosszindulatú mesterséges intelligencia a háttérben, hanem csak a véletlenek, és mindenekelőtt a lakók. Akik többé-kevésbé jól szituált, átlagos emberek, és az események hatására kijön belőlük az emberi őstermészet. Hónapokig a hatása alatt voltam.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.05. 15:13:10

@Cpt. Flint: A feladat? Tinédzserként véletlenül láttam annak idején, és nem bántam meg, a tévé elé ültetett. A könyvet akkor még nem olvastam. Pár éve előkerült valamelyik csatornán, a 70-es évekbeli vetíése óta először - az MTV miért kotlott rajta évtizedekig, nem sejtem -, és nagy érdeklődéssel vártam, mert a könyvet nagyon kedvelem. És nagy meglepetésemre észrevettem, hogy a dramaturg beleírt részleteket. Elmélkedéseket. Jellemző Zsoldos nagyságára, hogy a tévéfilm amint eltért a regénytől, rögtön leült. Aki beleírt, az nem nőtt fel a feladathoz, A feladathoz, és csak rontott rajta. De azért teljesen elrontani nem sikerült, persze.

Apróság, amit a tévének köszönhetek, hogy itt figyeltem fel a Pink Floyd zenéjére. A tévéfilm bőven merített a Wish You Were Here albumukból, ami szerintem a legeslegjobb kompozíciójuk, és amikor a film lement, az ismerőseimtől kezdtem érdeklődni, hogy tudja-e valaki, hogy mi volt ez a zene. Egy életre szóló szerelem született akkor.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.05. 15:21:13

@Cpt. Flint: Annak, hogy A feladat a hosszú pihentetés ellenére ott volt az emberek emlékezetében, egy jele volt az, hogy amikor Tolnai Miklós, majd egy évre rá Rajhona Ádám is meghalt, láttam valahol olyan megjegyzést, hogy Mat után elment Gill is. Bennünk élnek.

Kyria 2021.08.05. 16:29:59

@Androsz: Először nem is hittem el, hogy a könyv Végjáték és a film Végjáték ugyanaz akar lenni, mert a film egy katasztrófa, de a könyvről mindenhol pozitív kritikákat olvastam. A Toronyház nagyon izgalmasan hangzik, köszönöm szépen!

Cpt. Flint 2021.08.06. 14:13:47

@Androsz: Végjáték: nagyon szerettem a könyvet, még az első magyar kiadást olvastam 91-ben (aztán még párszor), hol volt még akkor a film... :D De aztán a többi kötet talán még érdekesebb volt később (nyilván azok eléggé másról szóltak már). A "gyerekek a hadseregben" vagy talán inkább "egy zárt gyerekközösség harcai" (mivel igazából mindkettőnél inkább csak háttér a hadsereg) témában nagy kedvencem még (nem sci-fi) Ottlik Géza "Iskola a határon"-ja.

"amikor Tolnai Miklós, majd egy évre rá Rajhona Ádám is meghalt, láttam valahol olyan megjegyzést, hogy Mat után elment Gill is."
Ez hatalmas mondat, én sajnos most olvastam először, de baromi nagyot ütött... annyira belepasszol "A feladat"-ba is!

Cpt. Flint 2021.08.06. 14:24:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem tudom, szerepet játszott-e ebben a lengyel nyelv. "
Középiskolai orosztanárom Czibók István volt, aki lengyelből műfordított. Az ő fordítása Bohdan Petecki "Messier 13" c. sci-fije, amit a kozmoszos kiadás megjelenésekor (1981-ben), egy oroszóra után dedikáltattam is vele. :D Jót vigyorgott rajta. A Galaktikában és a Roburban is volt pár fordítása. Illetve egy hegymászós könyvem is van (Tadeusz Piotrowski: Viharban, fagyban), szintén az ő magyarításában.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.06. 18:49:44

@Kyria: Nem világos számomra, hogy a Végjátékot olvastad-e már, mindenesetre itt van egy link hozzá: mdi.atw.hu/31229071662/page.htm . Úgy hallottam, hogy két fordítás is készült belőle, ez az első, kifogástalan változat.

A film mondható egy tisztességes, de reménytelen próbálkozásnak. Régi fájdalmam, hogy a filmek a nagyközönség elől elfedik a kiváló könyveket, hiszen ha valakinek a Végjátékot említem, és ő csak a filmet látta, akkor azt fogja hinni, hogy már a könyv sem mondhat neki újat, és eszébe sem jut belekezdeni. A legbosszantóbb ilyen eset az Én, a robot volt, amelynek a filmje gyakorlatilag semmiben sem kapcsolódott az ilyen összcímen megjelent, teljesen más témájú és jellegű Asimov-novellákhoz. De a híres Blade Runner is megér egy súlyos fejcsóválást, mert ebben az esetben is egy talán inkább közepes, de tökéletesen másról szóló regény címét és csakis a címét használták fel a filmhez. Vannak ugyan a világnak ennél súlyosabb problémái, de ezt nem lenne szabadna megengedni.

A Végjáték film szkriptjének írásában állítólag a regény írója, Orson Scott Card is részt vett, ennek ellenére két kis hatókörű, mégis szemet csípő ostobaságot is beletettek a filmbe, nem tudom, hogy milyen viták után. Az ordibáló néger őrmesterre és a ronda seggdugasz Bonzóra gondolok. Nem értem a filmesek gondolkozásmódját.

@Cpt. Flint: "De aztán a többi kötet talán még érdekesebb volt később"

A Holtak szószólójának két kötetéről tudok. Volt még más is?

"egy oroszóra után dedikáltattam is vele. :D Jót vigyorgott rajta."

Azért valószínűleg dagadt a melle a büszkeségtől. Fordítóval nem szoktak dedikáltatni, ráadásul egy tanítványa előtt büszkélkedhetett, életre szóló ajándék mindkettőtöknek. :-) Kedvelem azt a regényt.

Cpt. Flint 2021.08.17. 12:50:58

@Androsz: "A Holtak szószólójának két kötetéről tudok. Volt még más is?"
A "Végjáték-univerzum" sokkal tágasabb ennél. Magában foglalja a konkrétan Ender szereplésével játszódó részeket (Ender-saga), a részben külön szálakon futó, de mégis szorosabban kapcsolódó "Árnyék-sorozatot" (testvérei, ill. volt társai szereplésével), illetve vannak előzménykönyvek a hangy háborúkról, a katonaiskoláról, plusz ha jól tudom, rövidebb, ezen univerzumban játszódó, de független történeteket tartalmazó novelláskötetek is. Természetesen ezeknek csak egy része jelent meg magyarul is. Elég régen foglalkoztam már ezekkel a könyvekkel, sokat felejtettem, plusz ahogy most elnézem a wikin, még én sem olvastam mindet, de nekem nagyon tetszett az Árnyék-sorozat, amiben sokkal szélesebb társadalmi kitekintés van és erősen árnyalja, más kontextusba helyezi a testvérei szerepét is pl.
hu.wikipedia.org/wiki/Orson_Scott_Card#V%C3%A1logatott_bibliogr%C3%A1fi%C3%A1ja

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.17. 14:56:16

@Cpt. Flint: Köszönöm, én teljesen el voltam maradva. Szóval akkor ebből is univerzum lett. Csalódott vagyok, valamiért. Ilyen tömegesen gyártott regényekben nem tudok hinni. De most akkor melyiket olvassam el közülük? (A kérdést nem neked szánom.) Mert én nem kísérletezni szeretnék, hanem olvasni valami igazán jót, ami hozzámérhető a Végjátékhoz, méltón kapcsolódik hozzá.

Rájöttem, hogy az Ender árnyékát én már olvastam, nagyon érdekesnek tűnt az ötlet, hogy a Végjátékot részben újra átélhetjük, egy másik szereplő, Bean szemével nézve. A regény közepes lett, és váratlan mértékig deheroizálta Endert, ezért úgy döntöttem, hogy sosem olvasom el többet, el is adtam.

Én egyébként sem szeretem ezeket a sagákat, univerzumokat. Nem szeretem azt a gyermeki igényt, hogy amikor vége lett a mesének, akkor az éretlen olvasó ezt nem tudja elfogadni, hanem azt nyávogja, hogy mesélj még, meg hogy de mi lett ezzel vagy azzal a szereplővel. A mese egyszer ki lett találva, pereme van a világának, és ezt a világot utólag kiterjeszteni, hát ezt már a Star Wars kapcsán is megfigyelhettem. Igaz, sokan vannak, akik bolondulnak azért a végtelen Star Wars rajzfilmsorozatért, dagonyáznak a mindenféle utólag kiagyalt, előráncigált szereplők és helyszínek tömkelegében, én nem értem őket, mert én nem így gondolkodom róla. Aki megír egy mesét, az tudja befejezni is azt. Én megvetem a cliffhangeresdit, nekem egy történetnek legyen eleje és vége is. Aki nyávog, az a Lostot is megérdemelte.

De van egy megoldás, persze: nekem nem kötelező sagát csinálni a Végjátékból. A Holtak szószólóját olvastam, nem volt rossz, és itt a folyamat meg is áll. De köszönöm a felvilágosítást.

Cpt. Flint 2021.08.17. 16:40:04

@Androsz: Hát, ha nem akarsz sorozatokat, akkor csak olyan írókat olvass, akik már nem élnek. :D
Nekem nincs bajom ezekkel, legalábbis a jobbakkal. És ez alatt nem a Star Wars univerzumot értem. Hanem mondjuk Asimovét, Sztrugackijékét, Frederik Pohlét, Corey-ét, Scalziét, Tolkienét, sőt, vessetek a tengerimalacok elé, még Rowlingét is. Card univerzumát is szeretem, sőt, nekem a Teremtő Alvin sorozata is tetszett, és nagyon meglepődtem, mikor olvastam róla, hogy ez valójában valami mormon valláshoz köthető parabola...
Szerintem egyszerűen van olyan sztori, ami nem fér bele egy regénybe. Sőt, van akkora fantáziavilág, hogy érdemes több irányból, több aspektusból megírni. Vagy akár a benne élő, nagyon különböző emberek egyéni sorsait. És ha igazán jól van kitalálva egy ilyen világ, és a megalkotója is szereti, akkor sokszor a múltja és a jövője is érdekelni kezdi, felcsigázza. És akkor teljesen természetes, hogy több könyv lesz belőle.
Az viszont igaz, hogy ha több, valamilyen szinten összefüggő mű keletkezik, azok nem lesznek egyformák (ne is legyenek). És biztosan mindig lesz olyan, ami kevésbé sikerült, illetve az olvasók egyes csoportjai szerint is más és más darabok lesznek a kedvencek, illetve a "szégyenfoltok".
A társírókkal írt, illetve más írók által a sorozatba/univerzumba illesztett művekkel szemben alapvetően nekem is fenntartásaim vannak, bár volt már olyan, ahol olvasás közben nem éreztem emiatt negatívumot.
A Végjáték amúgy pont azért hagy(ott) hiányérzetet az emberben (bennem), mert rövid. Én úgy éreztem, hogy nem tudtam meg eleget sok mindenről, és bár nagyon csattanós volt a lezárás, mégis hiányzott nekem valami kifuttatás. A Holtak Szószólója nem elégített ki továbbra sem igazán, inkább csak bonyolította a dolgot, feszültséget gerjesztett, megoldásokat meg nem adott.
Hm, na mindegy, nyilván az ízlések, illetve hogy ki mit vár és mit kap egy könyvtől, szinte végtelenek, szóval nem akarok itt védőbeszédet tartani.
Most azon töröm a fejem, hogy van-e olyan könyv, ami egyedi (tehát nincs folytatása/kapcsolódása/rajongói kiegészítése), nagyon szeretem, és nem is akarok/tudok elképzelni hozzá folytatást.
Mondanám az Alexandriai négyest, de az már önmagában 4 könyv. :D
Nehéz, nagyon nehéz nekem kapásból ilyet találni...

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.18. 19:41:22

@Cpt. Flint: Nyitó alapvetésed teljesen helytálló. :D Már úgyis elgondolkodtam azon, hogy a klasszikus sci-fi korszak, a könyvgyűjteményem jelentékeny része immár 50-70 éves művekből áll. Ami tulajdonképpen egy érdekes helyzet.

Ha a jövőben én csak azokat a könyveimet olvasom el újra, amelyekre már nem nagyon emlékszem, ideértve 125 Galaktikát is, akkor is elleszek már velük műsorzárásig. Szóval végül is a sorozatok miatti aggodalmamat, ellenérzésemet az új kötetektől való távolmaradásommal is legyőzhetem. Úgyis elértük már az 5000 forintos kötetenkénti árat, öröm látni, hogy mennyi pénzt takarítok meg.

Az a baj, hogy a trilógiaként induló regények bennem azt a gyanút keltik már, hogy az író csak keresni akar, ami persze nem lenne bűn, csak ne többszörös rókanyúzással és bő lére eresztett mondókával tegye, az én rovásomra. Vannak példák és ellenpéldák, és itt kezdődik a zavar. Ha valami nagyon oszlopossal akarom kezdeni, akkor ott van az Alapítvány, négy folytatáskötettel, amelyek szerintem nagyon jók. Az Alapítvány és Birodalomban a bohóc (az Öszvér) engem zavart kissé, de igazából még ez a kötet is szépen zajlik, az Alapítvány pereme pedig olyan könyvem, mint a Pirx pilóta kalandjai vagy a Dűne: sokszor volt már, hogy csak beleolvastam, újra, akárhol, mert jól esik fél órát elmerülni benne. De ott van az Alapítvány két előzménykötete is, amelyek viszont nem tetszettek, nem elég jól sikerültek, a Mester sem volt tökéletes. (Megjegyzés: Zsoldos közel járt a tökéleteshez, hat regényét ismerem, és mind legalább jó.) Ott van a robot-sorozata, az elég jó, de ott van az Űrvadász-sorozata, az nekem nem elég jó. Szóval már kiindulásnak is könnyű találni olyan nagy nevű írót, aki életmódként, nem pusztán pénzkeresetként termelt írásokat, ha nem is nemerei mennyiségben, és egyenetlen a színvonal.

Az első igazán rossz élmények sajnos szintén az ő nevét piszkítják be, ártatlanul. Megjelent néhány összefüggőnek mondott regény Asimov NYOMÁN, már nem tudom, kik írták, régen megszabadultam tőlük. Klasszikus Lost. Én engedelmesen megvettem, olvastam, de a harmadik kötet közepén, amikor még mindig csak befelé mentünk egy egyre zavarosabb erdőbe, besokalltam. Belőlem ne csináljanak bohócot. Azt sem tudom, hogy végül vége lett-e a regényfolyamnak, a történetnek, vagy esetleg a csökkenő érdeklődés miatt az utolsó kötet(ek)et meg sem jelentették, megszívatva pár ezer kitartó olvasót. Én, azt hiszem, itt utáltam meg tartósan a folytatásos regény eleve gyanús műfaját.

De ha már a poszt is erről szól, megemlíthetjük a Végjáték 2 - A Holtak Szószólója című kötetet, amelyet megvéve és elolvasva szembesül az olvasó azzal, hogy itt disznóság történt, csak egy fél regényt adtak ki, és később, külön kötetben érkezett már Végjáték 3 - A Holtak Szószólója címmel a folytatás. Ez utóbbiakról egyébként tudjuk, hogy a Végjátékhoz csak igen érintőlegesen van közük.

Volt egy könyv, Ramszesz címmel, nem sci-fi, akkor kicsit húzós, 1200 forintos áron. Inkább a feleségemnek tetszett, erős közepes. Tudni lehetett, hogy az akkor megjelent könyv csak az első rész, de hogy hány rész lesz még, azt nem lehetett tudni. Összesen ÖT kötetben jelent meg, darabonként 1200-ért. A végén már azért vettük, és ezt az a mocsok kiadó is jól tudta, mert már látni szerettük volna a mese végét. Hát én ezek után amikor egy könyv borítóján azt látom, hogy "a készülő trilógia első kötete", akkor már teszem is vissza a polcra, kösz szépen, majd ha meglesz mindhárom, és a harmadikat nem tapossa földbe a kritika, akkor talán vevő leszek rá, talán. Így alakult ki bennem a tartózkodás a végtelenített regényektől. Filmek esetében szintén, de ha látok egy feledhető filmet, az kevésbé zavar, mint ha olvasok egy rossz könyvet.

"Szerintem egyszerűen van olyan sztori, ami nem fér bele egy regénybe. "

Lehet. De akkor elvárom az írótól, hogy úgy vágja darabokra a Nagy Művet, ha már külön darabokban jelentetik meg őket, hogy mindegyiknek vége legyen. Az Alapítvány pereme is úgy ér véget, hogy megnyugodva be lehet csukni a könyvet. Ennek ellenére az Alapítvány és Föld úgy folytatta, hogy még csak zökkenő sem volt a történetben. Egy jó író ezt meg tudja csinálni.

Tudom, ma semmi sikeres nem érhet véget, mert addig kell csinálni hozzá a folytatásokat, amíg megveszik. Arra pedig szarnak az írók, kiadók, stúdiók, hogy ha az x. évad vagy folytatás után úgy döntenek, hogy nem kell több, akkor a legutolsó rész végén a fogyasztó egy lezáratlan történetet kap. De a fogyasztó, ha már nem megtérülően fogyaszt, akkor senkit sem érdekel.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.18. 20:01:25

"Most azon töröm a fejem, hogy van-e olyan könyv, ami egyedi (tehát nincs folytatása/kapcsolódása/rajongói kiegészítése), nagyon szeretem, és nem is akarok/tudok elképzelni hozzá folytatást."

Mindenhez ki lehet agyalni folytatást, sőt, már nagy gyakorlata van a világnak az előzmények és oldalmányok tömeggyártásában is, a rebootok undorító, bár néha sikeres szokásáról nem is beszélve. Mi történik A feladat vége után? Az asszonyok szülnek egészséges gyerekeket? A gyerekek milyenek lesznek, primitívek, akiket nem értenek meg az agyilag feltuningolt szülők? Hogyan rendezkednek be az új telepesek? Hogyan pótolják a pusztán Gilltől megszerzett ismereteiken kívüli tudnivalókat? Persze kell szerelmi szál is, most nem nézek utána, de a két nő egyike hajlandónak látszott Mattal valami viszonyra. Dráma is kell, esetleg egy robbanás a Clavius bázis energiatelepén, Evi hősiessége menti meg a kolóniát, egy járvány is felütheti a fejét, de lehet, hogy már van klónozás is, abból is lehet szőni rémmeséktől románcig mindent. Szóval ha valaki írni akar, akkor akár tud, akár nem tud írni, képes folytatni úgyszólván bármit. Ma már hagyománya van.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.19. 18:49:03

"Szerintem egyszerűen van olyan sztori, ami nem fér bele egy regénybe. Sőt, van akkora fantáziavilág, hogy érdemes több irányból, több aspektusból megírni."

Ez még idekívánkozik. Mai poszt: monty.blog.hu/2021/08/17/konyv_star_wars_uj_thrawn-trilogia_timothy_zahn. Timothy Zahn új művet írt Thrawn főadmirálisról. Mérete: trilógia, mi más lenne. Én ennek a Thrawnnak a nevét nem is ismerem, a filmekben, a figura leírása alapján, nem is szerepelt. A Wikipédia szerint a SW: Lázadók rajzfilmfolyam harmadik évadjában tűnt fel először, és bevallom, én erről sem tudom, hogy micsoda. Ennek ellenére Zahn már korábban írt Thrawnról egy trilógiát, aztán öt további Zahn-könyvben szerepel, és most már itt van a Thrawn, a Thrawn: Szövetségek és a Thrawn: Árulás. Valamelyikből már képregényfeldolgozás is született. Hát ez az, amiről én beszélek. Kizárt, hogy az íróból ennyi tartalmas mondanivaló kívánkozna ki erről a tudj'isten, miért is oly fontos figuráról. Itt termelés folyik, letolták a tölcsér végét az olvasó torkán, és most döntik bele a trilógiákat, a szerencsétlen fogoly pedig, úgy értem, az olvasó tolja érte a pénzt. Ez az elszabadult ipari termelés lenne a jól sikerült irodalom? Zahn egy elhivatott alkotó, művész? Hát én ma ezért kerülöm a könyvsorozatokat. Tegyetek ti is így, önvédelemből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.08.20. 00:39:03

@Androsz:

Egyetértek. Az első - és egyben utolsó - trilógia, amelyet jónak találtam, Asimov Alapítványa volt. Azóta egyetlen trilógiát olvastam, mégpedig Cixin Liu Háromtest-problémáját. Csalódás volt, az első kötet ötletes és jól megírt volt, a második már csak közepes, a harmadik pedig elég fáradt, láthatóan nem volt már hová fokozni a dolgot.

A mostani sci-fik meg már inkább űroperák, nem egyszer fantasy beütéssel, hiszen hard sci-fiben szinte mindent megírtak már, amit lehetett. Vannak új dolgok, de nem sok.

És tényleg az van, amit írsz, a szerzők elkurvultak, szakmányban ontják magukból a könyveket. Nézd meg, hány Star Wars kötet jelent már meg - és még az alap Star Warst sem olvastam, a filmet sem néztem, nem is fogom -, és akor már szót se ejtsünk arról, hogy az már rég nem sci-fi, még csak nem is űropera, hanem mese és kalandregény az űrbe helyezve. Ennyit azért olvastam _róla_, nem belőle, meg itt-ott láttam pár percet is a filmből.

Aztán Predator-folytatások, Alien-folytatások, etc. Tömegtermelés.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.21. 18:56:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A mostani sci-fik meg már inkább űroperák, nem egyszer fantasy beütéssel"

Egyszer középiskolásoknak említést tettem a sci-firől. Kiderült, hogy ők most ezen a néven a szuperhős-filmekre gondolnak, meg az űrfilmekre, bár ez utóbbiak nem nagyon érdeklik őket. Mindez elég furcsa, de jellemző. Az, hogy sci-fit olvasni is lehet, már szinte követhetetlen ötlet.

"és még az alap Star Warst sem olvastam, a filmet sem néztem, nem is fogom"

Egy megnézést megér. Vannak, akik a történetért vannak oda, vagy éppen abban reklamálnak valamit, de nem kell tőle sokat várni, és általában nagyon látványosak és szórakoztatók. Hogy én nekiálljak a rajzfilmsorozatnak, ahhoz valami durva dolognak kell történnie velem, de a kánonfilmeket lehet élvezni. Sőt, még egyet: a Zsivány Egyest. Meglepően jól sikerült.

"Tömegtermelés."

Az bizony. A 90-es évek elején, amikor már vártuk, hogy a Star Wars trilógiához elkészítsék az első részt, egyszer csak megjelent egy Star Wars könyv, a címére nem emlékszem. Azt hittem, hogy az első rész olvasható benne, még mielőtt a film megjelenne, ami furcsa, de hát ők tudják. Olvastam, olvastam, sehogy sem akart kikerekedni belőle semmi. Félretettem. Aztán megjelent egy második könyv is, meg egy harmadik, és ekkor jöttem rá, hogy itt mi folyik. Tovább a dolog már nem is érdekelt, látatlanban passzoltam. Meglehet, elvesztettem egy-két jó olvasmányt, de a tucatnyi könyvből nekem kellett volna rájönnöm, hogy melyik lenne az, és ezt a játékot én nem játszom. Sokan rácuppantak, a többi sorozatkönyvre is, de én nyugodtan alszom nélkülük.

"mese és kalandregény az űrbe helyezve"

Ez igaz. De a sci-fi írói a mai napig sem tudták meghatározni, hogy hol is vannak a sci-fi keretei, leginkább az olvasó dönti el, érzésre. Ha a Kozmosz és Galaktika Fantasztikus Könyvek szerkesztőinek a minden bizonnyal mértékadóként elfogadandó véleményére próbálunk támaszkodni, akkor a kérdés majdhogynem megválaszolhatatlan. Jópofa, szeretünk valamit, de nem tudjuk megmondani, mi az. :-)

"Az első - és egyben utolsó - trilógia, amelyet jónak találtam, Asimov Alapítványa volt."

Már láttam belőle filmelőzetest. Természetesen csupa olyan mozzanatot, ami a könyvekben nem is fordul elő.

Cpt. Flint 2021.08.23. 14:33:12

@Androsz: Már bocsánat, de hogy jön ide Zahn? A Star Wars eredetileg film volt, a "klasszikus" filmtrilógiából aztán a nagy sikerre való tekintettel, a franchise részeként ÍRATTAK valami könyveket. Utána meg nyilván boldog-boldogtalan (gondolom megfelelő jogi egyeztetésekkel és részesedéssel) írt még egy rakat "fanfictiont".
De ez rohadtul nem az a téma, amivel kezdtük, hogy mondjuk Tolkien, vagy Sztrugackijék, vagy Card megteremtettek (a fejükben) egy világot, és 10-15 év alatt írtak belőle egy 3-5 részes folytatásos sztorit, és/vagy több különálló, kisebb-nagyobb történetet.

Ráadásul, hogy valami sorozat-e, az pl. megítélés kérdése... a Monte Cristo grófja a maga terjedelmével nem kisebb, mint mondjuk a Végjáték vagy az Alapítvány 4 kötete... Épp csak az előző egyben lett kiadva.
Szerintem kritikátlanul ekézni a sorozatokat hiba, és ha valaki csak emiatt nem is kezd bele bizonyos könyvekbe, nagyon sokat veszíthet.
Én megértem, ha valakinek nem tetszik egy könyv, és ezért abbahagyja. Jómagam nagyon ritkán teszek így,; többnyire átrágom magam azon is, ami nem annyira jön be. Persze nyilvánvalóan van olyan, amit el sem kezdek, e tekintetben általában a téma és/vagy az író meghatározó. De hogy csak azért ne kezdjek el egy könyvet, mert hogy az sorozat, azt nem tudom elképzelni.
És akkor ott van mondjuk Nemere... zömében szemétrevalót írt, de a gyerek-scifi sorozatát pl. imádom. Miközben azért az is eléggé kifárad a végére, persze az utolsó köteteket évtizeddel később írta...

Cpt. Flint 2021.08.23. 15:42:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A mostani sci-fik meg már inkább űroperák, nem egyszer fantasy beütéssel, hiszen hard sci-fiben szinte mindent megírtak már, amit lehetett. Vannak új dolgok, de nem sok."
Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Magyarországon mi annyit látunk a sci-fiből, amennyi itt megjelenik. Amit lefordítanak és kiadnak. Ez az angolul (plusz német, francia, spanyol nyelven) megjelenő mennyiségnek pár százaléka (ezreléke?). Van egy nagyon kicsi, tengődő könyvpiacunk, a magyarul megjelenő kiadásokra az újszülötteket, haldoklókat és a magyarul tanuló külföldieket is beleszámolva 14 millió olvasóval, 0 támogatással.
Rohadtul meg kell válogatni, mit éri meg lefordíttatni, mit fognak megvenni. A hard SF mindig is rétegirodalom volt, méghozzá szűk rétegé. Az egész világon. A fantasy (azaz a múltba/természetfelettibe) helyezett mese, romantikus és kalandos történet, illetve ennek félig meddig futurisztikus változata sokkal elfogadottabb, kelendőbb, kortalanabb.
Az emberek zöme MINDIG az ilyen sztorikat kajálta. Az izgalom és a romantika (és a humor) mindig eladható volt. A nagy társadalmi kérdéseket boncolgató és/vagy sok tudománnyal körített és/vagy nehéz, lehangoló, szomorú könyvek/történetekre sokkal kevesebben voltak hajlandók időt és energiát áldozni. Egyes nagy írók képesek voltak arra, hogy a komoly mondanivalót jól eladható történetbe ágyazzák (Shakespeare, Moliére stb.). Az irodalom amúgy MINDIG mese, és mindig ugyanazokról a dolgokról szól... barátság, szerelem, felelősség, bosszú, erkölcs, árulás, hűség stb. ... az alapértékeke, alapkérdések. A többi csak forma, és az, hogy a szereplők mennyire ragadnak magukkal, mennyire hasonlítanak hozzánk, mennyire szeretnénk olyanok lenni, vagy épp mennyire gyűlöljük őket.
Na, mindenesetre azt akarom mondani, hogy az SF mai helyzete a mo-i könyvkiadáson nem mérhető le. Nyilván világszinten is van egy olyan tendencia, hogy a mai fiatalok eleve kevesebbet olvasnak, és akkor is erős, gyors, magával ragadó, ugyanakkor egyszerű sztorikat akarnak. Emellett egészen biztosan van egy technikából, tudományból való kiábrándultság, elhatárolódás, csodavárás is. Erre valószínű, hogy tényleg rámozdulnak a pénzért írók, illetve a bevételt akaró kiadók is.
Filmben meg gyakorlatilag sosem volt máshogy, ne is áltassuk magunkat. A szoci országok állami támogatott filmgyártásában, és néhány megszállott nyugati művész kisköltségvetésű produkciójában készülhetett pár SF film, ami "hard" SF volt, azaz elvont, nehéz és/vagy sötét, keserű. De azért legyünk őszinték, ezek a kritikai elismerésen túl nem nagyon lettek sikeresek. Nekem a Tarkovszkij-féle Solaris, vagy akár a 2001 Űrodüsszeia sem nagy kedvencem, nem tudtak a könyvekhez hozzátenni. (A Sztalkert viszont szeretem, miközben az is hótt nyomasztó, de ott szerintem jól közelítettek a könyvhöz.) Szóval a film sikerességének mérője azért jórészt a nézettség, és ott nem úgy megy, mint a könyvnél, hogy ha kevesebbet adunk ki, akkor esetleg nem bukunk be, illetve egyik húzza a másikat.
Mindemellett meglehetősen új típusok, keverékek is megjelentek az SF-nek nevezett irodalomban. elég komoly irányzat lett a világvégeirodalomból (esetenként mutánsokkal, parapszichológiával), az SF-be oltott (jövőbe helyezett, technicista) bűnügyi/politikai/forradalmi/háborús sztorikból, alternatív történelmi művekből, cyberpunk beütésű, vagy genetikai-biológiai-ökológiai SF-ekből. (Mindemellett újra kiadnak régi klasszikusokat is, esetenként szebb, vagy teljesebb verzióban.)
Szóval én korántsem mondanám, hogy szegényes lenne az SF választék. Ha a 70-es, 80-as években a Galaktika és a Kozmosz Könyvek (meg még pár egyéb) mellett ránk lett volna szabadítva a teljes akkori angolszász SF/fantasy/horror kínálat, hát szerintem abban a dömpingben is ugyanígy kapirgálhattuk volna az igényeset, a jót. Mindemellett, aki nem vágyik néha az izgalomra, romantikára, kalandra, szerethető hősökre, viszonylag egyszerű sztorira, hepiendre, az szerintem elég fura ember, nem biztos, hogy én meg tudnék barátkozni vele. :D

"És tényleg az van, amit írsz, a szerzők elkurvultak, szakmányban ontják magukból a könyveket. Nézd meg, hány Star Wars kötet jelent már meg - és még az alap Star Warst sem olvastam, a filmet sem néztem, nem is fogom -, és akor már szót se ejtsünk arról, hogy az már rég nem sci-fi, még csak nem is űropera, hanem mese és kalandregény az űrbe helyezve. Ennyit azért olvastam _róla_, nem belőle, meg itt-ott láttam pár percet is a filmből.
Aztán Predator-folytatások, Alien-folytatások, etc. Tömegtermelés"

Ezek egyik sem KÖNYV. Ezek filmek, annak készültek és a siker miatt később "könyvesítették" őket; több-kevesebb sikerrel (nem is mindet). A Men in black könyvváltozata konkrétan olvashatatlan (legalábbis a magyar fordítása biztosan). De ez nem minősíti a mai sci-fi IRODALMAT.

Cpt. Flint 2021.08.23. 16:08:46

@Androsz: "Egyszer középiskolásoknak említést tettem a sci-firől. Kiderült, hogy ők most ezen a néven a szuperhős-filmekre gondolnak, meg az űrfilmekre, bár ez utóbbiak nem nagyon érdeklik őket. Mindez elég furcsa, de jellemző. Az, hogy sci-fit olvasni is lehet, már szinte követhetetlen ötlet."
Persze. Nekünk a 70-es - 80-as években egy baromira megrostált Kozmosz/GFK sorozatunk és Galaktika antológiánk volt. Az angolszász SF/fantasy kultúra zöme akkor is a képregényekről, szuperhősökről, űroperákról, horror-fantasykról szólt. Éppen csak mi abból nem kaptunk semmit, fingunk se volt róla. Se Perry Rhodanról, se Conanról, se Flash Gordonról, se a Dűnéről... Utóbbi kettővel pl. a zenén keresztül találkoztam először, a Queen és az Iron Maiden jóvoltából... :D

"De a sci-fi írói a mai napig sem tudták meghatározni, hogy hol is vannak a sci-fi keretei, leginkább az olvasó dönti el, érzésre."
Ahogy az összes többi műfaj kerete is elég képlékeny. Plusz ott van még a "ponyva", "lektűr", "szórakoztató" és "magasirodalom" közötti különbségtétel (ami sztem lehetetlen és többé-kevésbé értelmetlen is).
süti beállítások módosítása