Csillagvizsgáló


Kozmikus távolságlétra - 5. rész

Szupernóvák, kozmikus helyzetjelző fáklyáink

2021. március 03. - TheAstronomian

A sorozatunk első fejezetében tisztázott alapfogalmak segítségével a második részben majdnem mindent "megmértünk", amit geometriai távolságméréssel lehet; a harmadik felvonásban a távolabb elhelyezkedő egyedi csillagokat is sikerült a fényük segítségével elhelyeznünk a térben, majd legutóbb a…

Tovább

30 érdekesség a 30 éves Hubble-űrtávcsőről

Vagyis (majdnem) minden, amit a Hubble-űrtávcsőről szerettél volna tudni, csak nem merted megkérdezni

Korábbi bejegyzéseinkben már bemutattuk a Hubble Space Telescope (HST) eredetét és történetét, valamint a 30 éves pályafutása során elért legnagyobb eredményeit. Egy ilyen volumenű küldetés örökségét nem egyszerű feladat összefoglalni, ezért most még egyszer nekiveselkedtünk, hogy (kötetlenül…

Tovább

90 éve tudjuk, hogy tágul az Univerzum

Valószínűleg a laikusok többsége is hallotta már legalább egyszer a megfigyeléseken alapuló természeti tényt: a Világegyetem tágul. Teszi mindezt úgy, hogy nem a határait tágítja (ahogy azt a józan ész diktálná), hanem mindenhol, folytonosan keletkezik a tér, vagyis minden mindentől távolodik. A…

Tovább

A szabályos törpegalaxisok felrúgják a szabályokat

Az óriásgalaxisok körül, akár több tucat kísérő törpegalaxis, ún. szatellita keringhet kaotikus pályákon, teljes összevisszaságban, ahogy azt a jól bevált Standard Modell meg is jósolta. Mondjuk a saját Galaxisunk esetében ez pont nem igaz, mert a kísérő szatelliták inkább egy közös keringési síkba…

Tovább

Térképes útmutató a sötét anyaghoz

Bizonyára sokan hallottak már a sötét anyagról, amely a Világegyetem jelentős részét jelenti. A mibenlétéről már annál kevesebben hallhattak, főleg mert a mai napig nem ismerjük, hogy pontosan miről van szó. A gravitációja és így a tömege viszont közvetetten mérhető és most először az eloszlását is…

Tovább
süti beállítások módosítása