Csillagvizsgáló

Szombati programajánló: Csillagászat Napja!

2018. április 17. - PFreddy

A mostani szombaton kerül megrendezésre a Csillagászat Napja, ezen alkalomból pedig amatőr és kutató csillagászok egyaránt ismeretterjesztő előadásokkal, illetve távcsöves bemutatókkal várják az érdeklődőket országszerte. A programkínálat idén is impozáns, ráadásul ezúttal (kopogjuk le) az időjárás is kedvezőnek mutatkozik.

dobson.jpgSzombaton ismét a távcsövek lesznek a középpontban. (Forrás: Kelemen Tamás)

Amennyiben valóban derült ég fog várni ránk szombat éjjel, úgy természetesen a távcsöveké lesz a főszerep. A Nap fél nyolckor nyugszik le, addig is az első negyedhez közeledő Hold halvány képe nyújt némi látványt a távcsövekhez korán érkezőknek. A napnyugtát követően az Esthajnalcsillag, azaz a Vénusz figyelhető meg elsőként a nyugati horizont felett. Nagyjából este kilenc óráig lesz megfigyelhető teleszkópon keresztül a bolygó aszimmetrikus formája, amint a Nap csak az egyik felét világítja meg (akárcsak a Hold esetében).

hold-polarisbol-2011-04-062-540x314_1.jpgA Hold az első negyedben. (Forrás: Tóth Imre)

Mire a Vénusz letáncol a színpadról, már kellően sötét lesz a tavaszi égbolt csillagképeinek látványához, valamint a mélyég objektumok is sorra kerülhetnek a távcsövek célpontjaiként. Ezek elsősorban csillagcsoportosulások lesznek, gömb- (elsősorban az M13 a Herkules-csillagképben) és nyílthalmazok (pl. a Plejádok vagy az M44) egyaránt; a városi fényektől távol azonban néhány galaxist is el lehet csípni. Égi kísérőnk, a Hold egész éjjel velünk lesz; közel az első negyedhez kiváló alkalom kínálkozik a kráteres felszín megtekintésére. Az igazán kitartóak pedig a Jupitert és annak holdrendszerét is megpillanthatják, amint 22:00-22:30 körül kellően magasra emelkedik a keleti horizont fölé.

through_a_telescope-med.jpgA távcsöveknél számít a méret: az M13 gömbhalmaz 15, 25 és 40 cm átmérőjű teleszkópon keresztül. (Forrás: spacemandan.net)

jupiter-in-medium-scope-full-cut.jpgHabár a neten fellelhető űrteleszkópos felvételektől nyilván elmarad a látvány, mégis, minden alkalommal remek érzés megélni az igazi Galilei-élményt: megpillantani a Jupiter rendszerét. (Forrás: http://www.deepskywatch.com)

Budapesten az óbudai Polaris Csillagvizsgáló lehet az érdeklődők elsődleges célpontja. A Magyar Csillagászati Egyesület főhadiszállása az este folyamán ingyenesen lesz látogatható 8 és 11 óra között, amely időtartamban a távcső teraszán folyamatos távcsöves bemutató fog zajlani.

30581783_2078055895775108_2840855454504976384_n.jpgA Polaris tágas teraszán jól megfér az ismeretterjesztő előadás és a távcsöves bemutató. (Forrás: Polaris Csillagvizsgáló)

Szegeden az SZTE csillagászai és diákjai készülnek egész estés programokkal, a helyszín idén először (a jó öreg, ám igen szűkös csillagvizsgáló helyett) a Szent-Györgyi Albert Agóra épülete lesz. A 18:00-s kapunyitástól egészen a 23:00-s zárásig szünet nélkül, szinte minden populáris témában hallgathatnak előadásokat az erre fogékonyak (a program ráadásul időjárástól független!). Lesz szó galaxisokról, szupernóvákról, fekete lyukakról, a jelenkor és a közeljövő űripari projektjeiről, vagy éppen az elmúlt esztendő Top10 csillagászati eseményéről. A távcsövek az Agóra udvarán kerülnek majd felállításra, két megfigyelés között pedig tematikus standok várják majd a sci-fi, a csillagképek és a távcsövek világa iránt érdeklődőket.

ad18ad.pngA Csillagászat Napja szegedi programja. (Forrás: Szegedi Csillagvizsgáló)

Baján filmvetítés egészíti ki az egész estés égboltnézést. A Tóth Kálmán utcai bemutató csillagvizsgálóba ellátogatók a Csillagnézők című látványos dokumentumfilmet tekinthetik meg távcsövezés előtt vagy után (közben nem ajánlott). A távcsöves élmény nem, de a filmbemutató előzetes regisztrációhoz kötött. 

baja_csn18.jpgA Csillagász Napja bajai programja. (Forrás: Bajai Csillagvizsgáló)

Szombathelyen szintén több program kerül terítékre, ráadásul pénteken és szombaton is várják a látogatókat. A Gothard Obszervatóriumban éjjel 11 óriáig szakszerű vezetéssel látogatható az intézmény tudomány- és technikatörténeti kiállítása, valamint a meteoritgyűjtemény, ahol a tudomény első kézből való tolmácsolása mellett meteoritot is lehet majd simogatni. Az égbolt akutális látványosságai sem maradnak ki, erről az csillagvizsgáló munkatársai és távcsőparkja fog gondoskodni a csillagvizsgáló kertjében (talán még a 60 cm-es teleszkóp is életre kel). Ezzel párhuzamosan, este 9 órától a belvárosba is invitálják a csillagokra kíváncsi szombathelyieket, ahol a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület tagjai fognak járdacsillagászatot folytatni.

10914743_894904033867007_619556572240466181_o.jpgA Gothard Obszervatórium 60 cm-es távcsövének kupolája. (Forrás: Csák Balázs)

És ez még csak a jéghegy csúcsa, az ország számos pontján szerveznek ugyanis a lelkes csillagnézők ingyenes járdacsillagászatot. Pécsett a Zsolnay negyedben, a Planetárium kupolájánál, Egerben a Dobó István téren (stílszerű helyszínválasztás), Dunaújvárosban az Aratók szoborcsoport mellett, Pápán a Fő téren, Ajkán az Agóra téren (itt egy 40 cm-es teleszkóp is szerepet kap!!!), Bicskén pedig az uszoda mellett várják sötétedéstől kezdődően az érdeklődőket a helyi amatőrcsillagászok. Székesfehérvárott és Bólyon a helyi bemutató csillagvizsgálók várják egész éjjel a látogatókat. Esztergomban a művelődési ház előtt, míg Dorogon a Jubileum-téren tartanak járdacsillagászatot, ezeken a helyszíneken pedig naptávcsővel is készülnek a szervezők. Sőt, az olyan kisebb településekre is jut lelkes távcsőtulajdonos, mint Dávod, Szokolya vagy Zalahaláp. A lista minden bizonnyal még így sem nem teljes, így ha valaki szervez programot a Csillagászat Napja kapcsán, vagy esetleg hallott ilyesmiről, ne habozzon jelezni - örömmel megosztjuk az eseményt!

29597464_1667573993338592_5124027187786603607_n.jpgA Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai épp a Holdat kapják távcsővégre. (Forrás: Bakonyi Csillagászati Egyesület)

A programok tehát biztosan, a derült ég és a jó idő pedig minden bizonnyal adottak lesznek – szombat este tehát irány a legközelebbi teleszkóp!

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr6113845278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása