Csillagvizsgáló

Az űrben senki sem hallja a magányod

Kritika a The Midnight Sky c. filmről

2021. január 13. - PFreddy

A The Midnight Sky szinte fű alatt készült és futott be a Netflixre, mint az év szinte egyetlen klasszikus űrhajós "mozija". A többség számára a filmet George Clooney neve fémjelezte, aki a rendezés mellett a főszerepet és az ezzel járó szakállt is elvállalta, az előzetes pedig egy rendkívül látványos, egzisztenciális kérdéseket boncolgató klasszikus sci-fi élményt ígért. Bizonyos szempontból a film ezt be is váltotta.

midnight-sky-film.jpeg

Továbbra sem lehet azt állítani, hogy temérdek minőségi science fictionnel kényeztet el minket Hollywood, de legalább már látszik némi elmozdulás a tíz évvel ezelőtti totális pangáshoz képest. Az űr szerelmeseinek azonban továbbra is a sorozatok jelentik az első számú formátumot, a streamingszolgáltatók hajlandóak ugyanis finanszírozni az olyan költséges, ám csak szűkebb rétegeket megmozgató sorozatokat, mint például az Expanse vagy a Star Trek: Discovery (utóbbit technikailag a CBS csatorna sugározza, de nem titkoltan a CBS All Access zászlóshajójának szánták). 2020-ban egészen decemberig kellett várni, hogy egy klasszikus, egyfelvonásos science fictiont kapjunk és ekkor is a Netflixre kellett kattintani az élményhez.

poster.png

 

A The Midnight Sky története szerint a Földön eljött a világvége, mégpedig elég gyorsan, mindössze pár hét leforgása alatt. A film még véletlenül sem árul el semmit az apokalipszis hátteréről (valami történt a levegővel), ami akár rendjén is lehetne (elvégre nem erről szól a történet), ha a film nem húzná el többször pofátlanul a mézesmadzagot, fenntartva a gyanútlan néző érdeklődését... Az elején azonban még ígéretesnek tűnik a felállás, csak annyit tudunk meg, amennyit feltétlenül szükséges. A túlélők menedékekbe húzódnak vissza, a George Clooney alakította csillagász(!), Augustine Lofthouse azonban hátramarad az északi sarkkör közelében lévő csillagvizsgálóban. Neki már amúgy sem tartogat túl sokat az élet, végstádiumú rákkal a szervezetében csak egyetlen célja van: felvenni a kapcsolatot a hazafelé tartó Aether űrhajó legénységével, akiknek fogalmuk sincs a Földön történtekről.

aether.pngAz Aether egyébként vitathatatlanul gyönyörű és még a mérnöki racionalitással is legfeljebb csak a méretét tekintve áll hadilábon - de hát ez itt a jövő! (Forrás: The Midnight Sky / Netflix)

 

Ezzel el is érkeztünk az első olyan momentumhoz, amelynél az egyszeri néző csak hitetlenkedve rázza a fejét, hogy mivan?!?! Persze elhangzik, hogy minden elég gyorsan ment gajra, de senkinek nem volt annyi ideje, hogy egy kétsoros búcsút küldjön az emberiség legfontosabb tudományos missziójának, mielőtt lekapcsolja a villanyt a NASA-nál? És ez a kínosan elmismásolt részlet csak az első hang a logikai és/vagy természettudományos bukfenceket jelző csengő megállás nélküli berregésében. Ha a fejlettebb technológia magyarázatával félresöpörhető részleteket figyelmen kívül is hagyjuk (pl. gyanúsan gyors utazás a bolygók között), még így is marad jó néhány:

 

- Az Aether a K-23 égitestet látogatta meg, ahol annyira idillikusak a körülmények, hogy az űrhajósok szkafander nélkül élvezik a kellemes szellőt.

 

- Ennek ellenére ők az első hírvivői annak, hogy az égitest lakható. Úgy tűnik, a NASA már nem húzza az időt szondák küldözgetésével, egyből egy ISS-méretű űrhajót küldenek a célponthoz.

 

- Az utóbbi évtizedekben nyilván nem jutott távcsőidő a Naprendszer megfigyelésére, mert az űrhajósok egy pályamódosítás miatt az űr "egy fel nem térképezett részén vágnak át". Ez utóbbi filmes közhely azt jelenti, hogy mumusok és a semmiből előbukkanó, Star Warst idéző aszteroida-mezők lelőhelye.

 

- Eddig is gyanítottam, hogy a szakáll meglepően nagy védelmet nyújt a téli hideg ellen, de Clooney esetében egy közepes volumenű csodát művel a hőszigetelés terén, ahogy a főszereplő éhezve, rákosan keresztülvág a sarki jégmezőkön. Egy ponton jeges vízbe esik, de megrázza magát és továbbmegy.

 

- Abba talán már nem is sportszerű belekötni, hogy a film története szerint a nemrégiben felfedezett K-23 a Jupiter rendszerében található (az Io pályáján belül), így pedig már talán Galileinek is szemet kellett volna szúrnia, ha másként nem, hát a Jupiterre vetett árnyéka nyomán.. de hát véleményem szerint minden sci-finek megengedhető, hogy legyen egy tetszőlegesen irreális indítása, amely révén elszakad a valóságunktól. Lakható hold a Jupiter közvetlen közelében, amit valamiért csak mostanság fedeztünk fel? Ám legyen, ezt engedjük el...

 

(De akkor ne nevezzék másfél órán keresztül bolygónak, ráadásul egy csillagász tolmácsolásában!!!)

jupiter_moons.png

 

Ahogy az a fentiekből is kitalálható, a film két szálon fut: míg az Aether legénysége borzalmasan életszerűtlen párbeszédekkel múlatja az időt az űrben, Clooney csillagásza egy néma kislányt kap maga mellé útitársként, ami meg is ágyaz a frappáns és pörgős párbeszédeknek és a westernbe is illő hallgatásoknak. A történet amúgy sem pörög, és ezzel el is érkeztünk a film másik kritikus pontjához: egy ponton túl rettentően vontatottá válik, és ez a pont jóval közelebb van a főcímhez, mint az első értelmes párbeszédhez. A sztori nyúlfarknyi, a verbális kommunikáció minimalista, a rejtély csak takaréklángon ég mi marad még a nézőnek, ami ott tartja 110 percig a képernyő előtt? Talán a film üzenete menthetné még a menthetőt. A film elsősorban az elszigeteltségről és az ezzel járó magányról szól, de nem akar róla mesélni semmit, hacsak nem azt, hogy mennyiféle magány létezhet: az űrhajós magánya, a haldokló magánya, a szociális érzéknek híján lévő munkamániás idióta magánya ez máris három különböző eset, szóval bőven lehet már statisztikai sokaságnak nevezni.

ca-times_brightspotcdn_com.jpegGyakorlati tippek forgatókönyvíróknak: hogyan adj motivációt a kiégett főszereplőnek? Védje meg a kislányt! (Forrás: The Midnight Sky / Netflix)

 

A színészi játékkal ugyan nincs gond, de szövegkönyv híján senki sem bontakozhat ki, Clooney arcának rezdülései pedig amúgy is rejtve maradnak az extra hőszigetelésű szakáll mögött. Amit azonban mindenképp ki kell emelni, az a látvány, amelyben természetesen az űrbéli jelenetek viszik a prímet. Egy nagy költségvetésű sci-finél ez mondhatni a belépési küszöb, ám jelen filmben az apró részletek teszik olykor különösen érdekessé a jelenetek közegét. Az enyhén diszkont jellegű űrhajóbelsőn kívül minden apróság a helyén van: a csillagvizsgáló belső terei, az Aether hajótestének kidolgozottsága, a képernyők részletgazdagsága és a sort még hosszan lehetne folytatni. Egy korai jelenetben például megpillantható volt az aktuális NASA-missziók listája ebben pedig több jelenleg is futó vagy tervezett űrszonda következő generációját is felfedezheti a szemfüles néző (hajrá Dragonfly-2!).

k23.pngA közeli Jupiter látványa olyannyira lélegzetelállító, hogy nyilván az marasztalja a K-23 bolygó hold légkörét is... (Forrás: The Midnight Sky / Netflix)

 

A látványtervező mellett az operatőr is nyugodtan kérhet fizetésemelést a következő munkája során, mind az űrben, mind pedig a jeges tájon szépen megkomponált beállításokkal dolgoztak. Az elismerések sorát azonban ezzel zárhatjuk is. Se a rendezés, sem pedig a zene nem kiemelkedő, a Good night, Midnight! című regény alapján írt forgatókönyv pedig kimondottan pocsék. A logikai bukfencek és a funkció nélküli jelenetek mellé nyugodtan odatehetjük a kifejezetten életszerűtlen párbeszédeket is, miközben a sztori csaknem mindent egy dupla csavarra épít fel kár, hogy az egyik fele a film 10. percében könnyedén előre látható.

telescope.pngTávolban a remény. (Forrás: The Midnight Sky)

 

A Midnight Sky így csaknem minden szempontból elbukik. Egy érzelmes filmhez hiányzik a mondanivaló jelentette tartalmi plusz; egy izgalmas történethez hiányzik a lendület; egy intelligens science fictionhöz pedig hiányzik a koherens logika. A bő 100 perces játékidő végére ugyanolyan fáradtan és elkeseredetten tudunk csak felkelni a képernyő elől, mint ahogy a főszereplő is teszi. Csillagászként neki sem lehetett egyszerű átvészelni ezt a filmet.

ending.pngVerdikt: kövessétek inkább a főszereplők példáját és nézzétek a csillagos eget a film helyett. (Forrás: The Midnight Sky / Netflix)

 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fictionről egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr9616386388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PFreddy 2021.01.15. 10:40:10

@gigabursch: nos, nem az.

A 'planet' angol szó szélesebb körben értelmezett definíciója olyan nagy tömegű (saját gravitációja által gömb alakúra formált) objektum, ami közvetlenül egy csillag körül kering. Egy hold viszont első körben egy (kis)bolygó körül kering, és a közös rendszerük kering egy csillag körül.

A Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalos definíciója pedig még szigorúbb kritériumokat állított fel, ezek szerint pedig 8 bolygó van.

en.wikipedia.org/wiki/IAU_definition_of_planet

korxi 2021.01.15. 13:36:45

@gigabursch: Ez a mondat önmagában egy ellentmondás, de ha a "hold" alatt a Holdat érted, akkor az nem bolygó, hanem egy hold:)

gigabursch 2021.01.15. 14:01:20

@PFreddy: @korxi:
Javaslom az általam már előcitált Ég és Föld elolvadását.
Szakemberek írták.
:-)

korxi 2021.01.15. 14:05:16

Amúgy láttam már ezt a filmet, és nem tetszett:)
Nagyjából pont ugyanazok miatt, mint amik a posztban vannak. Meg még van pár ilyen dolog, pl. hogy a szerszámosládával kilibegnek űrsétára, hogy a meteorzápor által szétvert, gyakorlatilag tehát megsemmisült precíziós berendezéseket "megjavítsák" , és az sikerül is. Miközben a realitásban az ISS-hez dokkolt Szojuz oldalát földi irányítás mellett három órán át marcangolták, hogy megtaláljanak és betömjenek egy 2 mm átmérőjű lyukat (azóta amúgy kiderült hogy végülis hogy került oda?).
Ezt követően pedig az űrhajóscsaj visszafelé percekig viccelődik, sőt még énekel is, majd pedig feltűnik neki, hogy őt tulajdonképpen úgy eltalálta egy kő, hogy elvérzik és meghal.
Leginkább persze én is azon röhögtem, hogy a sztori szerint egyszercsak észrevették hogy nahát, van itt a Jupiternek egy emberi életre pont teljesen alkalmas holdja, amin űrruha nélkül lehet mászkálni és lélegezni, és a felszínen mindenben földi körülmények vannak. És ez korábban nem tűnt fel senkinek a világon. Szóval én is tudom hogy sokmindenen át kell siklani, hiszen egy kitalált történetről van szó, de erre már mindenképpen azt mondtam hogy jajj nemá.

De a legrosszabb az egész filmben az embertelen vontatottsága. Szerintem sem attól jó egy film, hogy nem telik el két perc lövöldözés/verekedés/autósüldözés (vagy sci-fi esetén űrcsata) nélkül, de semmi értelme az ellentétes végletnek sem. Szerepe lehet annak is, ha van olyan jelenet, amikor megszakítatlan egy percen át azt kell nézni, hogy a szereplő néz, de az ilyenekkel csínján kell bánni, ne történjen már meg ez 15 -ször egyazon filmben.

Clooney játéka jó volt, a gond azzal volt hogy ő maga volt a rendező is. És hát....azt javasolnám hogy inkább maradjon meg színésznek.
Az ilyen első rendezőkkel, e körben híres színészből lett első rendezőkkel az a baj hogy nagyot akarnak dobni, valami művészfilmességet is belevinni, és valamiért úgy látják hogy "művészfilm" tuti receptje a gyötrelmes vontatottság.

PFreddy 2021.01.16. 18:27:19

@gigabursch: értem én, de 1985 óta kicsit gatyába rázták a hold és a bolygó definícióját.

PFreddy 2021.01.16. 18:34:31

@korxi: na igen, én is igyekeztem elnézni egy rakás dolgot a filmnek, amikre akármilyen modern technika vagy véletlenek furcsa összjátéka magyarázatot tudna adni. De a Io-n belüli masszív holdat azért már Galilei is kiszúrt volna.

A vontatottságra a hosszú hallgatások mellett rátesz még egy lapáttal a rakásnyi funkciótlan jelenet. Valahol olvastam egyszer, hogy egy jó forgatókönyvben MINDEN jelenetnek rendelkeznie kell funkcióval, ami pluszt ad hozzá a nagy egészhez: jellemet árnyal, -fejleszt; viszi a történetet, háttérsztorit ad, stb... Ehhez képest a lezuhant repülőnél eltöltött 7-8 gyötrelmes percnek semmi ilyesféle funkciója nincs. Az űrhajósok minden második párbeszéde lényegtelen.

korxi 2021.01.19. 18:22:27

@PFreddy: Ja igen, a vontatottság és a funkciótlan jelenetek kb. ugynarról a tőről fakadnak ugyanazt az érzetet eredményezik.
Meggyőződésem egyébként, ezt rontották el az Expanse-nál is az elején, az első 7 részbe telt mire magához tért a sorozat, de ez jelek szerint már későnek bizonyult.
(és most még lesz egy 6. évad, de azzal az Amazon is befejezi)
süti beállítások módosítása