Csillagvizsgáló

Mi fán terem a magnitúdó?

2021. november 02. - PFreddy

Gondolkoztál már, hány csillagot látunk pusztán a szemünkkel? Nos, az emberi szem érzékelésének határfényessége 6 magnitúdó, ezzel ideális körülmények között kb. 2500 csillagot tudunk megfigyelni. Míg az utóbbi adatot nagyon is jól magunk elé lehet képzelni, a határfényesség mértékét nehéz bármihez is kötni – főleg, hogy egy, a hétköznapi életben elő sem forduló mértékegységben adjuk meg. Mégis mi az a magnitúdó?

cover_4.png

A csillagászati magnitúdó egy objektum fényességét meghatározó, egység nélküli mérőszám. Utóbbi azt jelenti, hogy a hétköznapi életben használt számos más mértékegységgel (pl. a Celsius-fokkal) ellentétben a magnitúdó-skála nem ugyanakkora (vagyis egységnyi) szakaszokra van osztva – ennek a meglehetősen fura választásnak az okát érzékszerveink működésében kell keresni.

apparent-magnitude.jpg

Nézzünk néhány példát! Hazánkból szemlélve a Vega megegyezés szerint 0-val szerepel a skálán, amely ráadásul történeti okokból fordított, vagyis az alacsonyabb értékek fényesebb objektumokat jelent. Mivel a Vega a nyári égbolt legfényesebb csillaga, ennélfogva mindössze maréknyi fényesebb (tehát alacsonyabb magnitúdójú) objektumot lehet felfedezni az égen. Az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga a Nagy Kutya konstelláció alfája, a Szíriusz, -1,46 mag értékkel; ezen kívül pedig a Canopus (alfa Carinae), a Nap szomszédjának számító Alfa Centauri, valamint az Arcturus (alfa Boo) rendelkezik még negatív magnitúdó értékkel.

25brighteststars_jittasaiyapan_960.jpgA 25 legfényesebbnek látszó csillag az éjszakai égbolton.

A cikk a Svábhegyi Csillagvizsgálóval együttműködésben készült, ezért a teljes tartalmat a Svábhegyi blogfelületén érhetitek el. Ugyanitt számos további csillagászati témájú írást találhattok, egyebek mellett csillagászattörténetről, észlelési ajánlókról és friss hírekről is.

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fictionről egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr3716740582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.11.03. 21:38:59

Elolvastam a linkelt "Sváb hegyidet" is. :-) Ha már magnitúdó, azaz a Földről látszó fényesség. Ha jól értettem. A(z) amplitúdó skáládból a Jupiter mint közeli bolygó miért maradt ki? Ha jól tudom az éjszakai égbolt (nem esti és nem hajnali "csillagán") túl "Ő" a legfényesebb "csillag (persze hogy csak közeli bolygó)"., nem csillag, de fényes. Nagyon..

Nem fontos, csak megkérdeztem. :-)

PFreddy 2021.11.03. 23:07:32

@rdos: Igen, pontosak az ismereteid, kora este után a Jupiter fényessége eléggé szemet szúr a déli - dél-nyugati égbolton.

"Mostanság a Jupiter fénye uralja az éjszakákat, a legnagyobb bolygó fényessége -3,0 és -1,7 között változik, távolságától függően. " ott a Jupiter a szövegben! :)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.11.04. 14:46:58

@PFreddy: Igazad van. És már értem is hogy miért nincs a Jupiter a magnitúdó skálán. Mert távolság függő a fényessége. Ha egy kicsit jobban belegondolok rájöhettem volna magam is, de egyszerűbb volt kérdezni. :-) :-(

Köszönöm a magyarázó választ. :-)

korxi 2021.11.05. 16:14:23

Hahaha, Dávid Gyula szokta mondani az előadásai során hogy 'a csillagászok furcsa emberek' :)
És a magnitúdó visszafelé számozása az egyik dolog, ami ezt mondatja.

(A másik meg hogy a csillagászok olyanok mint az a polinéz nép, aki úgy számol hogy egy, kettő, sok. Azazhogy a csillagászatnál minden ami nem hidrogén vagy hélium, az "fém")
süti beállítások módosítása