A sorozatunk első fejezetében tisztázott alapfogalmak segítségével a második részben majdnem mindent "megmértünk", amit geometriai távolságméréssel lehet; a harmadik felvonásban pedig a távolabb elhelyezkedő egyedi csillagokat is sikerült a fényük segítségével elhelyeznünk a térben. A most következő írásban a Tejútrendszer kiterjedt – azaz nem pontszerűnek látszó – égitestjeinek távolságát igyekszünk megbecsülni. Ilyen objektumok a csillaghalmazok (egymásra kisebb-nagyobb gravitációs hatással lévő csillagok csoportosulása) és a csillagködök (gázból és porból álló anyagfelhők).

A képen a Földhöz legközelebb eső csillaghalmaz, a Fiastyúk - vagy idegen nevén Plejádok - látható a maga mintegy 440 fényéves távolságában. Derült téli estéken akár szabad szemmel is könnyedén megpillantható a csillagegyüttes hét legfényesebb csillaga.
(Fotó: Marco Lorenzi; Forrás: Astronomy Picture of the Day)

Évtizedeken át a világ legnagyobb (rádió)távcsöve volt, pótolhatatlan megfigyeléseket végzett a Naprendszer kis égitestjeiről és a távoli Univerzum óriásgalaxisairól egyaránt, tudományos és kulturális ikonná vált – most azonban története véget ért. A rövid időn belüli második tartókábel-szakadást követően az Arecibo Observatory 305 méteres rádióteleszkópja összeomlott. Mit adott a tudománynak Arecibo, és mit veszítünk vele a közeljövőben?

Itt még épségben... (Forrás: NAIC)

Újra felpörgött az űrverseny! Egyre másra olvasni manapság a magáncégek rakétafejlesztéseiről, Kína űrbéli törekvéseiről vagy éppen a NASA új űrhajóiról. Mindezen fejlemények pedig új, távlati célkitűzéseket is magukkal hoztak. Az USA bő fél évszázaddal az Apollo 11 küldetését követően újra embereket akar juttatni a Holdra; a SpaceX pedig még messzebbre tekintve a Mars meghódításáról álmodik. A közelmúltig mindkét projekttel kapcsolatban ugyanaz az évszám keringett a hírekben: 2024, ami már ijesztően közel van. Sikerülhetnek ezek az ambiciózus célkitűzések? És tényleg beelőzhetik a nagy múltú NASA-t az űr meghódításában?

2019-ben jelent meg, immár a kánon részeként, a harmadik Thrawn-regény Timothy Zahn tollából. Bár legutóbbi írásomban egy trilógia végeként hivatkoztam a műre, valójában az egyes könyvekre külön-külön kérte fel az írót a Disney. Mivel a regények sikeresek lettek, 2019. október 4-én a New York Comic Conon bejelentették, hogy ezúttal egy egész trilógiát kértek az amerikai írótól – a rajongók legnagyobb örömére. Thrawn jelene és jövője azonban elég képlékeny a Star Wars-univerzumban, a Lázadók (Rebels) sorozat végén ugyanis a chiss admirálisnak nyoma veszett. A Disney érezhetően nem akarta már most eldönteni az egyik legnépszerűbb karaktere sorsát, így inkább egy előzménytrilógiát rendeltek Zahntól, amely a Chiss Birodalomban játszódik. Az eredetileg 2020 májusára ígért könyv megjelenési dátumát a vírushelyzet miatt többször is halasztották, végül 2020. szeptember 1-jén került a boltok polcaira. Vendégposzt következik ProfPhysx tollából.

A planetáris ködök a csillagászati témájú fényképek kedvelt célpontjai: a változatos formákban testet öltő színes gázfelhők tipikusan halvány objektumok, amelyekről fantasztikus részleteket lehet megörökíteni. A kialakulásuk mögötti fizika hasonlóan izgalmas, ami nem nélkülözi a nyitott kérdéseket sem: míg az eredetük jól ismert, az alakjukat befolyásoló tényezők nem tisztázottak. Egy új  kutatás azonban módot talált arra, hogy megjósolja egy csillagból születő planetáris köd formáját – így például azt is, hogy milyen lesz a Napból születő nebula évmilliárdok múlva.

Tablókép a Hubble-űrtávcső által megfigyelt planetáris ködökről. (Forrás: Hubble / ESA / NASA & Judy Schmidt CC BY 2.0)