A drámai cím mögött mindössze egy műhold, a Humanity Star pályafutásának végét kell érteni. Két hónappal ezelőtt nagy médiafigyelem kísérte a méretes diszkógömbre hasonlító műhold fellövését, amelynek egyetlen célja a Nap fényének a bolygónk felé való irányítása és ezzel egy mesterséges csillag létrehozása. Illetve csak volt, ugyanis az objektum a tervezett élettartamánál fél évvel korábban elégett a Föld légkörében.

Művészi elképzelés a Humanity Star-ról.

Néhány nappal ezelőtt hunyt el Stephen Hawking, elméleti fizikus, a fekete lyukak és a kozmológia kutatásának egyik nagy úttörője. Az elektromos székbe kényszerült, bénult, ám szellemes és kétségkívül zseniális tudós figurája mindenki számára ismerős lehet; kétségkívül ő volt a tudomány modernkori arca, akárcsak korábban Carl Sagan vagy Albert Einstein. Rendkívül jó érzékkel viszonyult a popkultúrához és a humorhoz – utóbbiakra talán a legszebb példa a Monty Python társulatával rögzített dal, a Galaxy Song.

A szupernóvák, azaz a felrobbanó csillagok az Univerzum legenergikusabb eseményei közé tartoznak; rövid életű tündöklésük során még az otthonokul szolgáló galaxisokat is képesek túlragyogni. Extrém fényességük miatt pedig nem csak kozmikus szomszédságunkban, hanem akár kozmológiai skálákon is tudjuk őket észlelni, segítségükkel pedig mérhetővé váltak a milliárd-fényéves távolságok. Mivel a szupernóva gyakorlatilag a semmiből bukkan elő, az eredete szempontjából kritikus első óráit nem igazán sikerült még elcsípni – egészen mostanáig. Egy amatőrcsillagász ugyanis jókor nézett jó irányba és minden eddiginél korábban sikerült észlelnie egy robbanást, amely hatalmas eredmény és megerősítés az elméleti modellek számára.

Hatalmas robbanás, óriási fényesség, szétrepülő gázburok - egy szupernóva művészi elképzelése. (Forrás: M. Kornmesser/ESO)

„Artemis”, Andy Weir amerikai író második regénye megérkezett. Egy 2000 fős város a Hold felszínén, ami hamarosan nagy változások elé fog nézni. Hogy ezek a változások jók vagy rosszak lesznek mindössze egyetlen ember döntésein fog múlni. Benned meg lenne a bátorság, hogy kockára tegyél mindent?

Az óriásgalaxisok körül, akár több tucat kísérő törpegalaxis, ún. szatellita keringhet kaotikus pályákon, teljes összevisszaságban, ahogy azt a jól bevált Standard Modell meg is jósolta. Mondjuk a saját Galaxisunk esetében ez pont nem igaz, mert a kísérő szatelliták inkább egy közös keringési síkba sorolnak be. Meg a közeli Androméda esetében is ugyanez a helyzet. És, mint most kiderült, a távoli Centaurus A-nál is. Ez az eredmény pedig abba az irányba mutat, hogy a kozmológia legfőbb modelljével nem stimmel minden…

A Centaurus A galaxis. (Forrás: Robert Gendler, Jan-Erik Ovaldsen, Stephane Guisard)