A Naprendszer óriásbolygói a Jupiter és a Szaturnusz is rendelkezik már állandó mesterséges kísérővel. A két műhold, a Juno és a Cassini is poláris pályára állt a közelmúltban, így új perspektívából tudtak felvételeket készíteni bolygójukról. Az alábbiakban az utóbbi hetek leglátványosabb felvételeiből válogatunk.

Szubjektív vélemény, de az űr csodái közül a Szaturnusz a legszebb. (Forrás: Ian Regan/Space Science Institute/JPL-Caltech/NASA)

 

A Juno űrszonda a NASA New Frontiers programjának második missziója a New Horizont (Pluto) után. Küldetése, hogy a Jupiter körüli pályára álljon (pipa) és közel húsz hónapos aktív időszaka alatt a lehető legpontosabban feltérképezze az óriásbolygó légkörének külső rétegét, valamint gravitációs- és mágneses terét. Utóbbi szempontból volt különösen fontos, hogy a szonda a Jupiter pólusaira is ráláthasson, ahol a mágneses erővonalak összefutnak, és az általuk csapdázott nagyenergiájú részecskék aurorát (sarki fényt) keltenek. A szonda működéséből még egy év van hátra, hattyúdalaként pedig bele fogják irányítani a Jupiter légkörébe, elkerülve ezzel, hogy véletlenül beszennyezzék a Jupiter holdak szilárd felszínét.

A Jupiter déli sarka, ahogy a Juno úrszonda látta február 2-án, 77.000 km-ről. A színes felvételen jól kivehető fodrozódások a felső légréteg mozgásai, a ''pöttyök'' pedig ciklonok, amelyek ugyanúgy keletkeznek, akárcsak a Földünkön. (Forrás: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS)

 

A Kis Vörös Folt, a Jupiter harmadik legnagyobb anticiklonja, átmérője nagyjából 12.000 km. Az északi féltekén lévő anticiklonokkal egyetemben óramutató járásának megfelelő irányban forog, átlagosan 400 km/s-os sebességgel, immáron húsz éve. (Forrás: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS/Gerald Eichstaedt/John Rogers)

 

Sarki fény a bolygó déli pólusának közelében. A felvétel a Juno infravörös kamerájával készült, 3,3-3,6 mikrométeres hullámhosszon. (Forrás: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS)

 

A Cassini, amely szintén NASA misszió, egy régebbi motoros, már 2004 júliusában pályára állt a Szaturnusz körül. Nem egyedül érkezett, magával cipelte a Huygens leszállóegyéget, amely a gyűrűs bolygó legnagyobb holdján, a Titan-on landolt 2015 januárjában (ez volt az emberiség történetének negyedik sikeres landolása, második egy holdon). Néhány órás működése során a leszállóegység több száz felvételt készített a Titan sziklás, metántavakkal borított felszínéről, képet adva ezzel egy idegen világ aktív működéséről (metánfelhőkből metáneső esik metántavakba, aztán kezdődik az egész előlről, akárcsak a Földünkön a víz körforgása). A Cassini azóta is töretlenül folytatja küldetését: feltérképezi a Szaturnusz gyűrűrendszerét, holdjait, valamint vizsgálja a bolygó felhőrendszerét és mágneses terét. A szonda lassacskán pályafutása végéhez közeledik, egyik utolsó manővereként fél évvel ezelőtt kilépett a bolygó egyenlítő síkjából és poláris pályára állt.

A Szaturnusz és gyűrűrendszere felülnézetből, az emberi látásnak megfelelően színezett felvételen. A kép bal oldalán a bolygó saját árnyéka vetül a gyűrűkre. Az északi sark környékén megfigyelhető az enyhén kékes színű, hatszög alakú légköri képződmény, amelynek kialakulása egyelőre rejtély. (Forrás: NASA/JPL-Caltech/SSI/Cornell)

 

A Szaturnusz felső légköre épp úgy áramlásokkal és anticiklonokkal szabdalt, mint a Jupiteré. (Forrás: NASA / JPL / Space Science Institute)

 

A Dephnis terelőhold az A jelű gyűrű Kepler-résében, A hold maga 8 km hosszú, mozgása során gravitációs ereje fodrozódásokat hoz létre a gyűrű apró (legfeljebb néhány méteres) anyagában. (Forrás: NASA / JPL-Caltech / Space Science Institu)

 

"Az nem hold, hanem egy...", de igen, jelen esetben egy hold, a Mimas. A 390 km átmérőjű hold jellegzetessége a Herschel-kráter, amely közepén a becsapódáskor keletkezett 6 km magas hegy található. (Forrás: NASA / JPL-Caltech / Space Science Institute)