Csillagvizsgáló

Csillagászati verseny középiskolások számára

Országos Középiskolai Csillagászati Verseny és Diákolimpiai Válogató

2018. szeptember 16. - PFreddy

Számos középiskolai tárgy vagy tudományterület mellett a csillagászatnak is van OKTV-ja, illetve diákolimpiája. A nemzetközi megmérettetés népszerűsége évről évre növekszik, tavaly már 45 ország közel 300 versenyzője képviselte hazáját a Thaiföldön rendezett döntőben, köztük öt magyar tanuló is. A verseny minden középiskolás számára nyitva áll, aki érdeklődik a csillagászat iránt - még csak nem is kell szakértőnek lenni hozzá, a verseny szervezői ugyanis minden eszközt és tudásanyagot biztosítanak a felkészüléshez. Az országos döntő után pedig a legjobbak számára következhet a nemzetközi döntő. Igaz, a jövő évi olimpia nem kecsegtet egzotikus utazással – azt ugyanis Magyarországon rendezik meg!

20171205_beszamolo_a_11_nemzetkozi_csillagaszati_es_asztrofizikai_diakolimpiarol_4-640x425.jpgA magyar küldöttség a 2017-es olimpiai döntő megnyitóján. (Forrás: Kruk Sándor)

A Nemzetközi Csillagászati Diákolimpia (pontosabban Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia, létezik ugyanis egy kisebb, félhivatalos verseny is ezen a néven) viszonylag fiatal rendezvény is , idén mindössze a 12. alkalomra kerül sor – ezzel szemben pl. a Matematikai Diákolimpiát 1959 óta minden évben megrendezik. Míg utóbbi a világ legrangosabb középiskolai versenyévé nőtte ki magát, addig a Csillagászati Diákolimpia hírneve a fiatal kora és a tudományterület művelőinek száma miatt csak lassan növekszik. De legalább töretlenül: míg az első rendezvények jobbára csak az ázsiai országok magánvetélkedője volt, 2017-re már 45 ország delegált válogatottat. Magyarország 2011-ben csatlakozott a mezőnyhöz. Azóta minden évben lelkes (és részben önkéntes) kutatók és tanárok vállalják a válogatók (amely egyben országos középiskolai verseny is) szervezését, a feladatok összeállítását és a továbbjutók felkészítését. Mindezt pedig nem is eredménytelenül teszik, hiszen az eddig elért egy ezüstérem, hat bronzérem és csaknem egy tucat dicséret tetejébe több diákot is sikerült meggyőzni a kutatói pályáról.

0004-1.jpgMunkában a versenyzők a 2017-es olimpia döntőben.

A jelentkezők száma azonban egyelőre igen alacsony: a válogató verseny első körére (amelyet a hagyományos OKTV-nek megfelelően a középiskolákban tartanak meg) átlagosan harmincan jelentkeznek, ennyi diákot tudnak tehát idehaza évről évre megszólítani (szemben mondjuk a csehek és a lengyelek több száz indulójával). Pedig az első fordulókra (három is van) még nem képzett csillagászokat várnak; a feladatok általában megoldhatóak pusztán matematikai- és fizikai ismeretek alapján (plusz némi problémamegoldó-készség sem árt). A kitűzött számítási példák többek között olyan témakörökből kerülnek ki, mint pl. a Kepler-törvény, a látszó- és abszolút fényesség vagy az csillagok látszó mozgása az égbolton – mind olyan téma, amit egy csillagászat iránt fogékony tanuló pár hét alatt elsajátíthat. Ebben ráadásul a verseny szervezői is segítséget nyújtanak, a fordulók előtt ugyanis online elérhető segédanyagokkal és gyakorló feladatsorokkal támogatják a felkészülést. Ezen felül pedig évek óta regionális felkészítő szakkörök működnek Budapesten, Baján, Debrecenben és Szegeden - a részvétel ezeken teljesen ingyenes. A lényeg tehát, hogy senkit se riasszon el a csillagászati ismeretek (pillanatnyi) hiánya - ezek kellő érdeklődés és szorgalom birtokában pótolhatóak a verseny kezdetéig (illetve annak folyamán).

20180913_kulin_verseny_felhivas_2018_2-1068x1072.jpgKépek a szervezőkről (balra fent) és a versenyzőkről (jobb oldalt) a 2017-es országos döntő folyamán. (Forrás: Kovács József, csillagaszat.hu)

Az országos döntőt tavasszal rendezik, itt választják ki a kerettagokat, akik az adott évben Magyarországot képviselhetik a nemzetközi döntőben (az országos diákolimpiai versenyen elért helyezés mellesleg plusz pontokat ér a felvételin). Addig viszont a felkészülésé a főszerep: a továbbjutókat több alkalmas tréningen és egy hetes edzőtáborban képzik a csillagászati ismeretekre; a megfigyelésektől kezdve, az elméleti tudáson át a szoftveres adatfeldolgozásig. A felkészülés végén dől el, hogy ki utazhat az év végén a nemzetközi döntőre. Idén a válogatottak számára az úticél Kína lesz, 2019-ben pedig az IOAA két évvel ezelőtti döntése alapján Magyarország ad otthont a rendezvénynek - ezen lehetnek ott a most jelentkezők is.

20170728-ioaa-hun-nyari-tabor.jpgAsztrofizikai felkészítés a 2017-es nyári edzőtáborban.

 

Ha tehát érdekel a csillagászat és szívesen szerepelnél hazai- és nemzetközi versenyen, akkor jelentkezz október 15-ig a következő linken: http://www.bajaobs.hu/ioaa/. Amennyiben kérdésed van, keresd bátran a verseny szervezőit (vetelkedo@bajaobs.hu) vagy írd meg itt a kommentek között.

Hajrá!

0019-1.jpgA tavalyi olimpiai döntő érmei.

 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fiction-ről egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvizsgalo.blog.hu/api/trackback/id/tr9114243177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása