Még tíz éves sem voltam, amikor már ámulatba ejtettek a Hubble-űrtávcső képei. Akkor persze még floppy diszkeket használtunk, amelyeket pedig néhány ezekből a képekből teljesen megtöltött, ráadásul a betárcsázós internet korában, gyerekként leginkább a nyári csillagásztáborokból szerezhettük be a felvételeket. Főként az égi csodák látványa ösztönzött arra is, hogy a csillagászatot válasszam hivatásomnak. És láss csodát, évtizedekkel később, amikor már sokadik éve ezen a tudományterületen tevékenykedem, még mindig hallhatunk ezen nagyszerű űreszköz felfedezéseiről a különböző médiumokban. Röviden szólva a Hubble kétségkívül a modern tudomány egy lenyűgöző és korszakalkotó eszköze. Hosszabban? Igen kalandos sorsáról hadd meséljek egy igen nagy dióhéjban.

A Hubble-űrtávcső a Föld kéklő óceánja felett. (Forrás: NASA)

Mikor Sir Patrick Stewart bejelentette, hogy visszatér a Star Trek világába, a rajongók (köztük persze jómagam is) megörültek, hogy a Discovery újításai után végre kapunk egy klasszikus alapokon nyugvó sorozatot. Mivel kiderült, hogy a sorozat a Romulus pusztulása után játszódik, nagyon úgy látszott, hogy kaphatunk egy igazi TNG hangvételű sorozatot. További jó hír volt, hogy egy második évadra is leszerződtek a stábbal még a premier előtt. Az elmúlt évek azonban megtanítottak arra, hogy az ember ne örüljön előre, ha beléphet a Star Trek világába. Sarkos véleménnyel megfűszerezett bemutató következik, ennek megfelelően pedig: spoiler veszély!

Vendégposzt ProfPhysx tollából.

Nem is tűnnek olyan rossznak a nyugdíjas évek.

Éjjelente felpillantunk a csillagos égre és fénypontokat látunk. Pislákolnak, vibrálnak, és felettébb csodás pillanatokat okozhatnak egy romantikus éjszakán. Meg baromi sok munkát, ha csillagászok vagyunk. De honnan indul és min megy keresztül a fény mire a szemünkbe (vagy épp detektorunkba) jut?

Schmall Rafael, magyar asztrofotós Namíbiában készült felvétele a Tejútról.

Jelen ismereteink szerint a Mars az egyetlen bolygó, amelyet robotok népesítenek be - lassacskán már fél évszázada. Igaz, sosem voltak sokan és a teljes létszám még most is csak két fő darab. Az idegen égitestek felszínére leszálló szondák (az ún. landerek) egy különleges csoportját képezik a kerekeken guruló laboratóriumok, a roverek. Ugyan az első égitest, amelyet a roverek meghódítottak, a Hold volt, széles körben igazán (el)ismertté mégis a Mars felderítése tette őket. Sojourner, Spirit, Opportunity, Curiosity - a sor pedig hamarosan a Perseverance-szel folytatódik. Mindez pedig szinte kizárólagosan a NASA érdeme, ugyanis Európa felzárkózására - hiába az elkészült ExoMars - két évet még biztosan várnia kell.

A Perseverance a Marson - most még csak illusztráció, de 2021. február 18-án valósággá válhat.

A Mátra egyik legmagasabb csúcsa, Piszkéstető ad otthont Magyarország legnagyobb távcsöveinek és legfejlettebb obszervatóriumi műszerparkjának - és hetente legalább egy ügyeletes csillagásznak (avagy röviden: ÜCsinek). A vetésforgóban cserélt pozíció aktuális gazdája áll legközelebb ahhoz a romantikus elképzeléshez, ami még manapság is az emberek képzeletében él a csillagász munkájáról: sötét kupolák, óriási távcsövek, csillagos égbolt (fogcsikorgató hideg...) és természetesen kiapadhatatlan küldetéstudat az ismeretlen megismeréséhez. Na de mit tartogatnak  a dolgos hétköznapok a csillagász számára a hegytetőn? Akciót, drámát, horrort, science fictiont?

A főépület egy csillagfényes derült éjjel (Fotó: Kuli Zoltán, forrás: Konkoly Csillagvizsgáló facebook oldala)