Mire képes egy földfelszíni óriástávcső egy űrbéli obszervatóriumhoz képest? Az összes mérőberendezés közül minden bizonnyal a Hubble űrtávcső volt a legnagyobb hatással a modern csillagászatra; a már több, mint huszonhét éve a Föld körül keringő teleszkóp egészen a közelmúltig uralkodó volt az optikai tartományban. A földfelszíni monstrumok azonban lassacskán felzárkóztak, a modern technika segítségével peddig le is hagyják a Hubble-t.

 A jelenlegi legjobb felbontással bíró távcső(együttes), a Very Large Telescope (VLT) azaz a Nagyon Nagy Távcső. (Forrás: ESO)

A hét folyamán újabb nagy csillagászati áttörésről szóló sajtókonferenciát tartottak az USA-ban, ezúttal azonban nem a NASA, hanem az NSF (National Science Foundation) volt az illetékes. A bejelentés középpontjában az Antarktiszon található IceCube detektorhálózat által talált neutrínók álltak – épp akkor és abból az irányból érkeztek, amikor és ahonnan a Fermi űrtávcső is nagy energiájú gamma-fotonokat észlelt. A forrás egy távoli galaxis központi fekete lyuka, amely kozmikus részecskegyorsítóként szórja az elképesztően nagy energiával bíró részecskéket. Hasonló forrásra már régóta vadásztak az asztro-részecskefizikusok. Ami pedig még a felfedezés tényénél is fontosabb, az a sokat emlegetett többcsatornás csillagászat újabb példája.

A bejelentést kísérő hatásos, ám de természetesen erősen feljavított sajtófotó: az Antarktisz jegén trónoló IceCube központi épülete, felül (az egyébként természetesen nem látszó) a távoli fekete lyukból származó jet fantáziarajza, alul pedig a jég alatt megbúvó detektorok láncolata. (Forrás: IceCube/NSF)

A napokban újra nagy bejelentéssel készült a NASA a világ számára. A középpontban ezúttal a Curiosity rover volt, amely mint kiderült, nagy mennyiségű szerves anyagot talált a Marson. A világ persze többre vágyott, hiszen a Marssal kapcsolatban mindenkit egy kérdés izgat: volt-e rajta élet vagy sem? A NASA – habár figyeltek arra, hogy szakmai (és etikai) hibát ne vétsenek – pedig rájátszik erre a figyelemre. De mit is jelentenek pontosan ezek az eredmények, és hol tart a kutatás az esetleges vagy egykori földönkívüli élet után? Egyáltalán mit remélünk találni egy kietlen vörös sivatagban? A két részes bejegyzés első felében a marsi élet kutatásának múltját vettük górcső alá, ezúttal pedig részletesen is kielemezzük, mit is talált a NASA guruló laboratóriuma.

A napokban újra nagy bejelentéssel készült a NASA a világ számára. A középpontban ezúttal a Curiosity rover volt, amely mint kiderült, nagy mennyiségű szerves anyagot talált a Marson. A világ persze többre vágyott, hiszen a Marssal kapcsolatban mindenkit egy kérdés izgat: volt-e rajta élet vagy sem? A NASA – habár figyeltek arra, hogy szakmai (és etikai) hibát ne vétsenek – pedig rájátszik erre a figyelemre. De mit is jelentenek pontosan ezek az eredmények, és hol tart a kutatás az esetleges vagy egykori földönkívüli élet után? Egyáltalán mit remélünk találni egy kietlen vörös sivatagban? A két részes bejegyzés első felében a marsi élet kutatásának lehetőségeit részletezzük, a másodikban pedig kielemezzük, mit is talált most a NASA guruló laboratóriuma.

A Curiosity rover fotója saját magáról - a képet több felvételből állították össze, ezért nem látszik a kamerát tartó robotkar. (Forrás: NASA/JPL-Caltech)

A Star Wars: Aftermath (Utóhatás), Chuck Wendig amerikai író trilógiája megérkezett hozzánk is. Az endori csata után, az Uralkodó és Darth Vader halálával a Galaktikus Birodalom gerince összeroppant, de ezzel még koránt sincs vége a háborúnak. Miközben az Új Köztársaság újdonsült szárnyait próbálgatja, a Galaktikus Birodalom kész végre hajtani az Uralkodó utolsó tervét. Vendégposzt Dinnyepásztor tollából.