Csillagvizsgáló


20+1 látványos égi jelenség, amiért megéri majd felnézni az égre (vagy az élő közvetítésekre) 2021-ben

2021. január 08. - TheAstronomian

Kezdjük idén is azzal az évet, hogy sorra vesszük, várhatóan miben gyönyörködhetünk ebben az esztendőben. A szemfüles olvasók észrevehetik majd, hogy lesznek a tavalyi listából visszatérő látványosságok is, ugyanakkor mindig tartogat valami újat egy új év. Reméljük, hogy derült éjszakák (vagy épp…

Tovább

Egy hét a csillagok alatt

Augusztus 10-16. között várunk mindenkit a csillagos égbolt alá, hogy együtt fedezzük fel az éjszakai égbolt csodáit. Középpontban a távcső. (Kép: Kelemen Tamás)

Tovább

20 látványos égi jelenség, amiért megéri majd felnéznünk a csillagokra 2020-ban III.

Bolygóegyüttállások, okkultációk, egyéb fénylő apróságok

Cikksorozatunk előző két részében olyan csillagászati jelenségeket vettünk sorra 2020-ban, amelyeket nehezen tudnánk nem észrevenni az égen, ha már épp azt bámuljuk. A befejező részben olyan apró látványosságokat válogattunk össze, amelyek észrevétele korántsem magától értetődő, ehhez ugyanis a…

Tovább

20 látványos égi jelenség, amiért megéri majd felnéznünk a csillagokra 2020-ban II.

2. rész - Fogyatkozások

Az összefoglalónk első részében taglalt hullócsillagok után, most némiképp ritkább látványosságokat, a fogyatkozásokat vesszük szemügyre. Akármilyen fogyatkozásról legyen szó, minden esetben csillagunk fénye útjába áll valamilyen égitest, és árnyékot vet egy másikra. Napfogyatkozás esetén a Hold áll…

Tovább

20 látványos égi jelenség, amiért megéri majd felnéznünk a csillagokra 2020-ban I.

1. rész - Meteorrajok, avagy hullócsillagzáporok

Azt gondolhatnánk, hogy az éjszakai égbolt látványa idővel unalmassá válhat, mivel a csillagok egymáshoz képest nem mozdulnak el, tehát egy évszakon belül az este során nagyjából újra és újra ugyanazokat a csillagképeket fedezhetjük fel a fejünk felett. Ugyanakkor a Naprendszer égitestjeinek mozgása…

Tovább
süti beállítások módosítása