A Csillagvizsgáló Blog Facebook-oldalán napi szinten találhattok rövid híreket, érdekességeket vagy egy-egy látványos felvételt. A közösségimédia-platform sajátossága, hogy ezek a rövid bejegyzések hullócsillag-életűek: ahogy felbukkannak, szinte rögtön el is tűnnek a Facebook-posztok süllyesztőjében. Ezért is foglaljuk össze az általunk legérdekesebbnek talált bejegyzéseket. Az elmúlt két hét termését illetően NASA-s küldetések, tervek és eredmények vannak túlsúlyban, de a legérdekesebb sztori kétség kívül a kínai marsjáróé volt.

Elindult hazafelé az OSIRIS-REX | A NASA űrszondája 2018 decemberében érkezett meg a Bennu kisbolygóhoz, az elmúlt két és fél év során pedig nem csak feltérképezte az 500 méteres sziklát, de tavaly októberben mintát is vett belőle. Utóbbi jóval sikeresebben ment, mint azt előzetesen feltételezték, olyannyira, hogy a mintagyűjtő tartály fedelét nem is sikerült elsőre bezárni. A becslések szerint a szondának a tervezett 50 gramm helyett 0,4 és 1 kg közötti kőzetanyagot sikerült begyűjteni. Az OSIRIS-REX küldetése azonban ezzel még nem ért véget, ugyanis a mintatartót vissza is fogja juttatni a Földre, hogy a kutatók laboratóriumi körülmények között vizsgálhassák meg a szénben gazdag szilikátokat. A szonda május 10-én távolodott el a Bennutól, de csak 2023. szeptember 24-én halad majd el a bolygónk mellett és dobja le értékes rakományát.

Realitássá válhat a holdi óriástávcső | Régóta vissza-visszatérő elképzelés, hogy a Holdon építsék fel a jövő óriásteleszkópját, amely így mentesülne a légkör zavaró hatásaitól. Igen ám, de egy óriási tükör szállítása és beépítése nagy precizitást és emberi munkaerőt igényel, mindez pedig egyelőre felbecsülhetetlen költségekkel járna - nem is beszélve arról, hogy rendszeres emberes küldetésekhez jó néhány évig még várni kell. Ugyanakkor egy jóval egyszerűbb rádióteleszkóppal más a helyzet, ezt ugyanis tükrök helyett könnyű, horgolt drótból is ki lehet alakítani a fénygyűjtő felületet, ráadásul ezt akár automatizált robotok is felépíthetik. Újonnan a NASA félmillió dollárt szán az 1 km átmérőjű Lunar Crater Radio Telescope (LCRT) koncepciójának kidolgozására, amely a Hold túlsó felén lévő egyik kráterben kapna helyet. Az LCRT nem csak nagyobb lenne bármely korábbi rádiótávcsőnél (jelenleg a kínai FAST a rekorder, 500 méteres átmérővel), de a Holdon képes lenne észlelni a tíz méternél is nagyobb hullámhosszú rádiósugárzást, amely egyébként visszaverődne a Föld ionoszférájáról. Pedig lenne mit kutatni ebben a tartományban is, elsősorban az Ősrobbanást követő első néhány százmillió évet, az ún. sötét korszakot. Ekkor még csillagok hiányában az Univerzum forró hidrogén-anyagának sugárzása dominált, amely mostanra az állandó tágulás miatt az extrém nagy hullámhosszak tartományába tolódott el. Ennek vizsgálata révén akár az első csillagok és galaxisok kialakulásának jeleit is meg lehet majd figyelni.

A csillagközi űr sem teljesen üres | A Voyager 1 űrszonda a legtávolabb járó ember alkotta űreszköz, jelenleg a Nap-Föld távolság (1 CSE = 150.000.000 km) 152-szeresénél jár. A szonda 2012 környékén hagyta el a heliopauzát, amelyen belül a Nap mágneses tere dominál - ez egyben a Naprendszer határát és az intersztelláris tér kezdetét is jelenti. Ez azonban nem akadályozza meg a Voyager 1-t, hogy továbbra is adatokat küldjön vissza (és fog is még legalább 4-5 éven keresztül), például a Plasma Wave Subsystem mérési eredményeit. 2017 óta folyamatosan detektálható egy gyenge jel 3 kHz környékén, amely a csillagközi tér vákuumhoz közeli ritkás anyagából származik. A Voyager 1 által megfigyelt plazmahullámok jeleit a kutatók a gyengén szemerkélő eső hangjához hasonlították, amelybe időnként "mennydörgésszerűen" zavar bele a Nap felől érkező részecskezápor - ám egyre gyengébben és ritkábban. Az immáron négy éve (amely során a szonda több mint 10 CSE-t tett meg) detektált zümmögés azonban nem szűnt meg, így ez az első jel, ami közvetlenül a Naprendszer környéki űr viszonyairól tanúskodik.

Kína is leszállt a vörös bolygóra | Ezzel Kína lett a harmadik olyan nemzet, amely sikeresen küldött szondát a Mars felszínére. Az ország első marsi űrszondája, a Tianwen-1 még február 10-én állt pályára a bolygó körül, ám a fő attrakció a szonda "rakományát" képező leszállóegyység és az azon helyet foglaló Zhurong rover volt. A Tianwen-1 érkezése közel sem váltott ki akkora szenzációt, mint a NASA Perseverance robotja, ugyanis a kínai űrkutatási hivatal, a CNSA ezúttal sem bánt bőkezűen az információkkal; így például csak szombat reggel vált nyilvánossá, hogy a Tianwen-1 hamarosan landolni fog az Elysium Planitián. Ehhez az űrszonda olyan pályára fékezte le magát, amelynek legmélyebb pontján (de még így is több ezer km-es magasságból) "beejthette" a leszállóegységet a Mars ritkás atmoszférájába, ahol a légköri súrlódás közel öt órán keresztül fékezte a lámpabórára emlékeztető egységet. A Tianwen-1 keringőegysége mindeközben visszaállt orbitális pályára, hogy a továbbiakban átjátszóállomásként működjön a felszíni egység számára. A lander 4 km-es magasságban aktiválta a fékezőernyőt, majd az ereszkedés utolsó fázisában hajtóműves fékezéssel érkezett a sziklás sivatagi területre. A magyar idő szerint május 16-án éjjel 1:15-kor történt landolásról néhány órával később a CNSA adott hírt, az első felvételekre azonban napokat kellett várni.

A Jupiter háromszor | Habár a Naprendszer legnagyobb bolygója akár egy amatőrtávcső segítségével könnyen megfigyelhető, mégis rendszeres célpontja a legnagyobb földfelszíni és űrteleszkópok vizsgálatának. A Jupiter folytonosan változó felhőképének alapos vizsgálatához ugyanis nagy felbontású mérésekre van szükség, valamint sokkal több információt lehet megtudni a különböző rétegekről, ha több hullámhossztartományon végzett megfigyeléseket is össze lehet vetni. Szép példája ennek a közelmúltban publikált, 2016-19 közötti méréssorozat, amelyhez a kutatók a Hubble-űrtávcső UV és optikai adatait, valamint a Hawaii-on található Gemini North óriásteleszkóp közeli infravörösben készült felvételeit használták fel. A 2017. január 11-én készült megfigyeléseket (melynek eredményei az alábbi képen láthatóak) úgy időzítették, hogy a Jupiternek pontosan ugyanazt az arcát figyelhessék meg - csak különböző színekben. A Nagy Vörös Folt mellett több visszatérő légköri képződmény is felfedezhető, pl. a Fiatal Vörös Folt, nagyjából öt óra irányába.

Hol a legsötétebb az égbolt a világon? | Nos, ezt továbbra sem tudjuk pontosan, a civilizációtól távoli vidékek szisztematikus felmérése ugyanis túlmutat minden eddigi vizsgálaton. Egy nemzetköz kutatócsoport azonban most 44 sötétégbolt területen végzett méréseket, többek között Namíbia, Ausztrália és az USA sivatagaiban, valamint a a nagy obszervatóriumoknak helyet adó hegyvidékeken. A legalacsonyabb háttérfényességet a Kanári-szigeteken található Roque de los Muchachos hegycsúcson figyelték meg, ahol egyebek mellett a világ legnagyobb optikai távcsöve, a Gran Telescopio Canaria is található. Az obszervatóriumnál mérhető fényeknek mindössze 2%-a származott mesterséges forrásból. Ilyen körülmények között az emberi szem akár 3000 csillagot is érzékelhet, a Tejút fénye pedig szabályosan árnyékot vet.

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook-oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat - tudományról és science fictionről egyaránt.